Az általánosítás életmentő

Először is meg kell érteni, hogy a tanulatlan (melyből fakadóan: szegényebb) rétegekben kevesebb az erőforrás, ezért az élet minden percében küzdeniük kell érte. Írhatnánk arról könyveket, hogy a szegények többsége (az igazi szegényekről beszélek, nem az alsó-közép osztályról) az alapműveltségnek is híján van, és arról, hogy nem a lehetősége hiányzik a tanulásra, hanem az igény. Egyszerűen ciki okosnak lenni köztük. A művelt, okos embert kinézik. Még a dolgozó alsó-középosztályban is látszik, hogy kinézik, aki szellemileg képzi magát, olvas vagy tanul szabadidejében. Vannak kivételek, akik kitörnek vagy másként látják, nekik tisztelet jár, de velük nem foglalkozom ebben az írásban. Írhatnék arról is, hogy vajon a nyomor szüli a butaságot vagy a butaság a nyomort, de erre még senki nem tudott rájönni, és mit számít ez akkor, amikor ki akarnak rabolni téged vagy azt, akit szeretsz? Semmit. Az általánosítás életmentő önvédelmi szempontból. A szegénység + műveletlenség kombinációja életvitelszerű bűnözőket termel (sem akarata, sem esze nincs, hogy kitalálja, hogyan tud pénzhez jutni bűnözés nélkül) minden népcsoportban, bőrszíntől függetlenül. Nem az egyszerű ember dolga sajnálni őket. Az egyszerű ember dolga, hogy megmutassa, hogy tudnak ők maguk kitörni, és ha nem akar önszántából… segíteni csak azon lehet, aki magán is segíteni akar, és nem élvezi a sajnálatot. Meg kell húzni egy morális szintet, ami alatt mindenki, mindentől függetlenül elkerülendő, különben továbbterjed a „kultúra”. Ez csúnyán hangzik, és az olyan illúziókat, mint az egyenlőség meg tolerancia, figyelmen kívül hagy. Még egyszer mondom: segíteni kell annak, aki magán is segít, a többieket pedig kerülni. Jelenleg ezt a morális szintet senki nem akarja vagy nem meri meghúzni. Az olyan kirekesztő. Terjed is a „kultúra” rendesen.

Ennyit a lelki fröccsről, mert az, hogy sajnálkozol e dolgokon, amikor kést fognak a torkodhoz, mert kell 100 forint cigire, az életedbe fog kerülni. Aki az erőszakban él, azt sajnálattal nem lehet jó útra téríteni, mert kihasználja.

Ismerd az ellenséged!

Az agresszív, közbiztonságra veszélyes, nem megfelelő társadalmi értékrenden nevelkedett közösségek viselkedése a hordában élő állatok viselkedéséhez hasonlítható. A továbbiakban csimpánzoknak fogom ezeket hívni. Miért csimpánzoknak? Mert emberszabásúak, értelmes lények, de mégis őskori viselkedési formákat követnek, és ezt nem sértésnek szánom, hanem rövidítésnek. Vannak egyetemes minták, amik érvényesülnek a csimpánzok között. A legfontosabb a hierarchia. Mindenkinek megvan a maga helye a csoportban. Ahhoz, hogy valaki feljebb lépjen, bizonyítania kell a csoportjának (értsd: a baráti körének). Vagy úgy, hogy egy nála tekintélyesebbet legyőz a csoportban, vagy egy másik csoportból a nála gyengébbet kell legyőznie. Ez utóbbi sokkal könnyebb, ezért előszeretettel csinálják. Leszögezem, hogy kulturált emberek – mondjuk az olvasók – ugyanilyen mintákat követnek, csak mi pénzzel és szópárbajjal küzdünk, és nem mindenkit tartunk az ellenségünknek, aki nem a barátunk, az állatok viszont erőszakkal küzdenek, és mindenki az ellenségük. Ez lényeges különbség, és óriási hiba a meg nem értése, amikor csimpánzok közé kerülsz.

Amikor két csimpánz egy embert inzultál, akkor éppen egymásnak bizonyítják a rátermettségüket egy harmadik fél inzultálásával. Te, amikor ismeretlenként beleszólsz, azt jelenti, hogy mindkettőjük hatalmát kérdőjelezted meg, és ha nem támadnak neked, akkor elismerik, hogy jobb vagy, és a társaik szemében kevesebbet fognak érni. Lecsúsznak a ranglétrán. Na meg persze a tömeg szemében, akik ezt a jelenetet látják. Ezért azok, akik egész életükben a csoportban betöltött jobb helyért küzdenek, nem kockáztatják a státuszuk elvesztését. Ez nem azt jelenti, hogy ne védj meg egy ismeretlent. Azt jelenti, hogy tudd, mi következik, és ez alapján irányítani tudd a játszmát.

Egy csimpánz szemében – aki egész életében erőszakon nevelkedett – a szép szó egyet jelent azzal, hogy megalázkodsz, és elfogadod, hogy ő feletted áll. Amikor szép szóval akarsz lecsitítani néhány éjjel az ablakod alatt hangoskodó csimpánzt, te úgy értékeled: „rendes voltam, megadtam a tiszteletet nekik, most átgondolják, hogy tényleg zavarnak engem, és elmennek”. A csimpánzok így gondolják: „A másik csoportból származó csimpánz meg akarja mondani, mit tegyek, kérdőre vont a társaim előtt. Ha engedelmeskedem, elvesztem a helyem a csoportban. Meg kell mutatnom, ki vagyok.” Mivel a hangoskodók sosem a falkavezérek, hanem gyenge alárendeltek, így nem támadnak, csak kiabálnak, hangoskodnak. „csapkodnak a faággal”. Nem fognak támadni, nincs elég bátorságuk. Ha elzavarod őket, akkor mennek a többieknek szólni, hogy a vélt területüket akarod megzavarni. Indokot keresnek és találnak. „Szólok a többieknek, hogy az a köcsög el akar zavarni a frissen szerzett területünkről.” Innen a többi a csak körítés: „anyáztál? Az a bajod, hogy kék-zöld-fehér-fekete csimpánz vagyok? Megöllek!” A lényeg, hogy nem szabad elhinni, hogy a te kulturált kérésedet értékelni fogják, nem a Rózsadombon vagy egy egyetem udvarán kérsz meg pár fiatalt, hogy viselkedjenek, hanem emberszabású állatokkal beszélsz, így is kezeld őket. Hangosnak kell lenni velük. A csimpánzok ebből értenek, ebben nőttek fel, ezt látták a környezetükben. Aki nem – ma nagyon divatos – európai értékrenden nevelkedett, azt nem lehet európai értékrenddel mérni és kezelni az adott pillanatban. (Éves távlatban lehet, de ez nem az utca emberének a dolga hajnali háromkor.)

A csimpánzcsoportok viselkedésének megértése alapvető (nézzetek természetfilmeket), mert ebből kiindulva lehet felvenni velük a versenyt, és megvédeni magad teljesen legális eszközökkel. Amikor egy falkavezér csimpánzzal találkozol, nagyon könnyen felismered. Szorult belé némi intelligencia. Nem kultúra, ne keverjük. Általában gazdagabb és erősebb. Mivel van esze, így - ha te nem rontasz neki - a megfélemlítést vagy a hízelgést használja az erőszak helyett. Nem üt meg, hanem megfenyeget, és tovább áll. Az ütés elmúlik, a fenyegetés ott marad benned sokáig. Mintha állandóan ütnének. Ráadásul a rendőrség sem tud vele mit kezdeni. A legjobb válasz a fenyegetésre a mentális felkészülés (mindegy, mit mond, azok csak szavak. Ki az a másik ember, hogy puszta szavakkal téged megijesszen? Hogy jön ő ahhoz? Bátorság!) és a megelőzés előkészítése. Ha valaki a családodat vagy téged megfenyeget, mindenképpen ellen kell szegülnöd az agresszornak, különben ő nyert. Keresd azokat, akiket szintén megfenyegettek. Köss velük szövetséget. Ők védik a te hátad, te az ő hátukat. Gyűjts össze minden információt arról, aki megfenyegetett. Mindent, ami létezik. Az információ hatalom. Nagyobb hatalom, mint a pénz. A továbbiakban a konfliktusok megelőzéséről lesz szó.

Megelőzés, védekezés

A csimpánztámadást két módon lehet elkerülni: megelőzéssel és védekezéssel. A megelőzés egy egész életre vonatkozó stratégia. Ha az életünk részéve tesszük, garantáltan nyugodtabb napjaink lesznek. A védekezés pedig az, amikor a konkrét helyzet van. Megelőzés például, hogy küzdősportot űzöl, védekezés pedig hogy merre hajolsz, amikor egy ököl megy feléd. A megelőzés a legjobb fegyver. Ne adjunk esélyt a támadásra az ellenfélnek!

Vannak dolgok, amikkel megelőzhető egy konfliktus, néhányat leírtam az alábbiakban.

Ha gyanús alako(ka)t látunk, lépjünk le, keressünk tömeget, nyitott üzletet, forgalmas helyeket. A támadók nem szeretik a tanúkat. Keress egy erős, nagydarab férfit (jó, ez manapság ritka, de akad) vagy több gyengébbet, még jobb, ha több erőset találsz és maradj a közelükben. Mondd el nekik, hogy miért, ne érje őket meglepetés. Ne menj híresen csimpánzhordák által uralt területre, ha van más megoldás. Kerüld a bajos helyeket, ez a legfontosabb. De ha elkerülhetetlen a konfliktus (pl. köztük vagy mellettük élsz), ne legyél áldozat. Vedd úgy, hogy határőr vagy az állatok és emberek világa között :) Még mindig jobb, mint behúzott füllel kuksolni a sarokban. A magyar nép nagyon profi áldozat lett, szinte kultúrája van kicsiny országunkban a kifogások keresésének és az áldozati bárányként viselkedésnek, ezért a második lépés a megelőzésben (sajnálom, hogy ezt egyáltalán le kell írni): el kell felejteni azt a tündérmesét, hogy biztonságban vagyunk. Annyira van minden ember biztonságban, amekkora védelmet teremt magának. Senki nem vigyáz rád. Sem rám. Sem másokra. A megelőzés az élet szerves része kell legyen. Ha nő vagy, idős ember vagy esetleg rokkant, akkor vegyél egy gázsprayt vagy gázpisztolyt. Vegyél kettőt, és az egyikkel gyakorolj. Kérd meg egy ismerősöd, hogy támadjon le. Minden nap másként, de ne játszadozás legyen, csapjon oda. Ha elég tökös, hagyja azt is, hogy ténylegesen lefújd. Sőt, ha tapasztalt harcos vagy akkor is vegyél gázsprayt (minek verekednél, ha vannak eszközeid?), kutyát, szögesdrótkerítést, riasztórendszert, rácsot az ablakra, páncélautót, tegyél fegyvervizsgát, fejleszd a fizikumod, gyakorold az eszközös és puszta kezes védekezést, tanulj befolyásolást, költözz atombunkerbe, sorolhatnám a végtelenségig. Ez csak attól függ, mekkora veszélyre akarsz felkészülni. Ez a megelőzés.

Egy felkészült ember könnyebben észreveszi az alakuló konfliktust, és ki tud bújni belőle. Egy felkészült ember nagyobb eséllyel védekezik. Egy gyenge embert mindig hamarabb közrefognak, mint egy erőset. Vagy annak látszót. Ez egy fontos dolog. Legyen nagy autód, és főnök vagy. Legyen nagy vállad, és erős vagy. Hízz el, és erős vagy. Legyél kopasz, és agresszív vagy. Foglalj nagy helyet, és erős vagy. Legyél magabiztos, és erős vagy. Tetováltass valami brutálisat a tarkódra, és vegyél fel bőrdzsekit, veszélyes vagy. Komolyan, ezer dolog van, és a többsége egy nagy kamu, de a csimpánzok nem okosak. Nem úgy gondolkodnak, ahogyan te. Használd ki, hogy tanulatlanok. Az általánosítás életmentő. Mindegy, mit teszel, az a lényeg, hogy viselkedj úgy és nézz ki úgy, hogy a megtámadásod ne tűnjön egyszerűnek. Ha gyenge vagy, használd a megtévesztést. Ha erős vagy, használd az erőd és a megtévesztést. Ehhez nem kell sok pénz. Leszámítva a nagy autót. Szerezz hatalmat, csinálj úgy mintha lenne hatalmad, vagy csinálj úgy, mintha őrült lennél. Az állatok sem kötekednek hülyékkel. Nincs náluk semmilyen érték, és nem beszámíthatóak. Nem éri meg. A fejezet végére még egy mondat lányoknak: könyörgök, egyedül sötétedés után sehova ne menjetek. Soha nem volt olyan korszak a történelemben, amikor a nők biztonságban voltak éjjel egyedül.

Védekezés, ha már a baj a nyakadon van

Bizony örök igazság, hogy az egész önvédelem ott kezdődik, hogy összetartó barátokat szerzel, akik pedig nem „zárnak össze jóban-rosszban”, azokat messziről elkerülöd, kilököd a társaságból, mert az ilyen emberek gyávák, és nem az igaz barátaid. Keress helyettük olyanokat, akik kiállnak érted – de nem helyetted. Az önmagad és szeretteid védelmének másik fontos alapköve: a kiképzés. Szerintem egy felnőtt férfitól elvárás legalább napi fél óra felkészülés a saját testi épségének a védelmére. Aki napi fél órát nem képes a saját életének védelmére fordítani, az mit gondol, hogyan védi meg magát azok ellen, akik egész életükben a megtámadására készülnek? Hogyan védi meg a szeretteit, ha magát sem tudja? Nincs szükség edzőteremre, sem felszerelésre, gépekre, milliókra. Akarat kell. A védekezés megtanulására ennyi kell. A csimpánzok tudják, hogy az erőszakos fellépéssel bármit elérhetnek a gyávák között. Az erőszakot csírájában kell elfojtani, ezt minden vezető tudja. Te legyél a saját életed vezetője. Ha már elhangzik a bűvös kérdés: „van egy cigid?”, már legyél felkészülve arra, ami következik. Hiába papolsz itt arról, hogy te kultúrember vagy. Akkor kultúremberként vágják el a torkod, nagy dicsőség. Az állatokkal állatként kell viselkedni. Ha biztonságos terepen vagy, ott lehetsz kulturált. A kulturáltság nem mentesít a fizikai világ feladatai alól, hanem könnyebbé teszi azokat.

Valami elveszni látszik

Két módja van annak, hogy „legyél valaki”. Ha elérsz valamit és tisztelnek, illetve ha úgy nézel ki, hogy az emberek nem bírják szó nélkül hagyni a külsődet (emo stílus, pávák). Az utóbbi megoldás könnyebb, így ez a menő. Nem a nőies külső a menő a fiatal srácok körében (tisztelet a kivételnek), ne ragadjatok le a felszínen! A könnyebb út választása a menő, a többi csak a körítés. A szembefésült haj és a tükörben pózolás 40 kilósan félmeztelenül könnyebb, mint férfinak kinézni és férfiként viselkedni.

Szerintem egy férfi soha ne válassza a könnyebbik utat. A könnyebb út: gyávaság, határozatlanság, tisztességtelenség, gyengeség, egészségtelenség, talpnyalás, a tettek hiánya. Egy férfi legyen bátor. Amikor három évvel ezelőtt 7 idegen csimpánz akart kirabolni, elfuthattam volna. Nem tettem. Összevissza vertek, a mai napig viselem a nyomát. A többség nem arra gondol, hogy igen, kiállt magáért. A többség arra gondol, mekkora hülye. Nekik a következők jártak a fejükben: „Mi lett volna a telefonommal? Az értékeimmel? És a családdal, ha kórházba kerülök?” Én pedig arra gondolok: „a többség ezért vesztes”, és arra: „megérdemled a sorsod”. Nézzétek meg, milyen hisztit levágnak az egyik híroldalon, amiért az új erkölcstan könyvben az erőt mint erényt jellemzik. Én röhögve olvastam a hozzászólásokat. Gondolom, milyen emberek azok, akik az erőt nem tartják pozitív tulajdonságnak. Ideje lenne felébredni. Az élet velejárója, hogy egy férfinak baja esik néha. Egy gyereket már kicsi kora óta erre kellene felkészíteni. Reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra. Régen volt katonaság, valamennyi betekintést adott a nehéz helyzetekbe. Előtte meg a háború olyan volt, mint ma a reggeli fogmosás: ha nem csinálod, jobban fog fájni, ami utána jön. Viccelek, de remélem értitek. A mai középkorú szülőkben ezt nyomokban sem látom. Mit tesznek a gyerekkel? Buzinak nevelik. Kövesse a divatot, kerülje az erőszakot, és inkább árulkodjon, ne mozogjon túl sokat, lehetőleg ne menjen ki az udvarra sem egyedül… Nagyapám azt mondta, hogyha elverték és árulkodott, a saját apjától kapta a másikat. Felnőttként értette meg, hogy azért kapta, mert amikor felnősz, nem lesz kinek árulkodni. Idézem: „Ma meg lekevernek egy pofont egy fiatalembernek azonnal hisztizik, és mindenkit szid, hogy nem védték meg. Ahelyett, hogy viszonozná azt az ütést. Mind azért, mert amikor árulkodott, dicséretet és védelmet kapott anyutól, és nem egy újabb pofont ezzel a szöveggel: „Tessék, ezt küldöm a gyereknek, add át.”” Igaza van.

A másik dolog, amit sokszor látok az utcán, szinte már röhejes: elmegy a gyerek biciklizni. Fejvédő, könyökvédő, habruha, boka, lábszár, ágyék, nyakvédő, kesztyű és csak az udvaron belül. Amikor én tucatnyi vérző sebbel hazamentem, mert nem jött össze az a bizonyos biciklis trükk, amit egy akciófilmben láttam, anyám elzavart fürdeni, hogy mossam le a koszt és a sebet. Sem engem, sem másokat, sem őt nem zavarta. Na jó, engem azért zavart, amikor a szappan elkezdte csípni a sebeket. Ilyen az élet. „Fiatalon kell megtanulnod a leckét, különben anyámasszony katonája lesz belőled.” Ezt hallottam mindenhol. Ma mit hallok (pont ma, kedden a boltban)? „Elesett a gyerekem egy kátyúban és zúzódott a keze. Beperelem a ház tulajdonosát, aki előtt a járda van.” Helyes, helyes – bólogatnak anyukák és apukák. Véletlenül sem az a megoldás, hogy kimegy és betemeti ő azt a kátyút. Sem az, hogy a gyereknek megmondja nevetve: tanulópénz. S amikor a kisfiú felnő, és nem lesz senki, aki helyette elintézze a problémákat vagy ápolgassa a kicsi sérült lelkét, egy felnőtt testű, hisztis kislány lesz. Tömegével vannak ilyen emberek, és azt gondolják magukról, hogy férfiak. Nem. A férfiak katonák, harcosok, ők az erősek, akik megvédik a szeretteiket a többi embertől és állattól szavakkal, pénzzel, hatalommal, kapcsolatokkal, státuszszimbólumokkal és erővel. Erre születtünk, ebben kell megtalálni a boldogságot, és néha elbukunk, és hosszabb-rövidebb időre megsérülünk. Ezt minden nőnek tudnia és viselnie kell, aki férfit akar és nem egy két lábon járó pénztárcát vagy egy kislányt pénisszel, mellek nélkül. De ma ezt elfelejtik belenevelni a gyerekekbe. Inkább félünk és nyomorgunk, mert a kacatjaink, a látszólagos felszínes jólét fenntartása fontosabb, mint a kiállás önmagunkért. Még a médiát olyan hevesen elítélők között is az okostelefon vagy a ruha és a „pofikája” épsége többet ér, mint a saját becsülete.

Állíts fel egy értékrendet, tartsd hozzá magad, és a barátaidat ezen értékek alapján válogasd meg, így a végén egy összetartó csapat tagja leszel. Hogyan jön ez az egész a közbiztonsághoz? Úgy, hogy a csimpánzok ezt mind nagyon jól tudják rólad, rólam, egymásról. A csimpánzok között a férfi (bocsánat, a hím) szerepe az erődemonstráció maradt. Akár gyenge, akár nem. Tudják, hogy ki erős, ki gyenge, ki fél, és ki nem. Tényleg az a megoldás, hogy ha a többi gyáva, akkor te is gyáva leszel? Ha igen, ezzel annyit érsz el, hogy nem ma lett konfliktusod egy csimpánzzal, hanem 5-10 év múlva lesz sokkal többel. Mert Te, amikor garázdálkodott, nem állítottad le, és nem mutattad meg, hol a helye. Nem a sült galambot kell várni, hanem cselekedni. Ha nem cselekszik a kalauz, a sofőr, a parkolóőr, a WC-s néni, akkor mire vársz? Cselekedj helyette. Attól tiszta a lelkiismereted, hogy „ő sem csinálta, akkor én miért tenném”? Ha igen, akkor megérdemled a sorsod. Neked, kedves olvasó, el kell döntened, hogy a könnyű, lassú lecsúszást választod ami most javában tart, vagy a több tervezéssel és munkával járó felkészülést az életre, amiben van esélyed az igazi – és nem a vélt – biztonság elérésére.

Utószó

Tudom, tudom. Ki vagyok én, hogy megmondjam, hogyan éljék az életüket? Senki nem vagyok, és nem érdekel, hogyan éled az életed, majd a gyerekeid és mások gyerekei fognak feletted és felettem ítélkezni. Lesznek, akik felháborodva fognak szidni engem, és mindenféle kifogásokkal élnek, igazolva, hogy nekik milyen nehéz az életük így is. Utóbbiaknak üzenem a rossz hírt: ez a csimpánzokat nem érdekli.

Mindenki közbiztonságot akar, de Te mit tettél azért, hogy meglegyen a saját biztonságod? Mit teszel a mai napon érte? És a holnapi napon? És utána?

Nem vitát akarok indítani, nem kell a megosztottság. Azt szeretném, ha mindenki, aki ezt olvassa, írna egy levelet. Egy levelet, amiben nem a felháborodását fejezi ki, és a kifogásait írja meg, hanem amiben hozzáteszi a saját használható tanácsait vagy építő jellegű javítást ír hozzá.

Bízom benne, hogy kibővülhet egy komplex „kézikönyv” a legális önvédelemről.

Le kellene szokni arról, hogy a bajainkat osztjuk meg egymással a megoldások és az örömök helyett. A problémáit mindenki tartsa meg magának, és oldja meg. A megoldást osszátok meg, ami tapasztalatokon alapul.

Arra kérek mindenkit, hogy kulturált, ténylegesen használható, törvénybe nem ütköző választ írjon.

Frissítés: egy régi olvasónk felkérése:

Amit most kérek, talán sokakat meg fog lepni. De több másik mellett folyamatban van egy „kézikönyv a legális önvédelemről” projektem is.

Ezért arra kérem a magukban segítő kedvet érző rendőr, büntetőjogász és hasonló munkakört betöltő olvasókat (mert tudom, hogy vannak), tehát a szakembereket, sőt azokat is, akik már voltak börtönben, hogy keressenek meg egy e-mail interjú erejéig az amgrandes@citromail.hucímen!

Nem kell félni: egy új postafiók létrehozása gyerekjáték. Neveket és egyéb személyes dolgokat nem fogok kérdezni, az IP-címek eltüntetésére pedig le lehet tölteni akármelyik IP-címet elrejtő alkalmazást az otthoni számítógépre.

Mi a célom vele?

- Elválasztani a valódi megoldásokat a „népi bölcsességektől”. Tisztázni, hogy milyen jogaink vannak és azt, hogy ezekből mik teljesülnek, és mik azok amiktől megfoszthatnak anélkül, hogy sor kerülhetne jogorvoslatra.

- Megismertetni a civilekkel a rendőrséget. Betemetni olyan szakadékokat, melyeket a rezsim az „oszd meg és uralkodj” politikájával teremtett a magyar civilek és a magyar rendőrök közé. A magyar ember szeretné tisztelni a rendőrt, ha a politikusok hagynák!

- Megismertetni a civilekkel az önvédelem konkrét lehetőségeit és azok jogi oldalát. Mert a magyar igazából nem a cigányoktól fél, hanem a rezsim megtorlásától.

- Megismertetni a civilekkel a büntetés-végrehajtás menetét, fogalmait és azt, hogy mire és milyen körülményekre számítsanak. Az átlag magyar (szerencsére) nem ismeri és fél attól, amit nem ismer. Mire számítsanak a börtönben, a fogdában stb.

- Nem lesz benne semmi, amit egy átlag tizenéves cigánygyerek ne tudna már saját tapasztalatból.

Különösképpen szeretném felhívni a Jobbik Jogsegélyszolgálat figyelmét egy „magunkfajta” ügyvédek névsorának elkészítésére. (Ahogy azt az erdélyi magyarok esetében is tették.)

Mert nem várhatják el, hogy az emberek kiálljanak értük, ha ők nem állnak ki az emberekért! Amikor a baj már megtörtént, a segítség sokszor késő. A bajra való előre felkészüléssel viszont sok rossz megelőzhető, az elszenvedett kár pedig mérsékelhető! Ezek az ügyvédek nem veszítik el az állásaikat, sőt, jelentős ügyfélgyarapodásra számíthatnak!

2. frissítés: Megjegyzések Csimpánziához

Régvolt ifjúkoromban történt, amikor Püspökladányban táboroztunk. Enni a kocsmába jártunk. Vacsora után szállásunkra indultunk. Az ajtó mellett két férfi támasztotta a falat. Egyikük beszólt. Abban a pillanatban olyan pofont kapott, hogy magam is csillagokat láttam tőle. Attól tartottam, leválnak az ujjaim. Aztán nem történt semmi. Csönd lett.

Máskor a buszra szállván valami kavarodás történt az ajtó körül, kinyílott, majd becsukódott. Később megint kitárta a buszvezető, és felszállt egy alaposan eldugott munkaerő. Hőbörögni kezdett. A buszon ülők az eddiginél is mélyebben hallgattak. Ettől, és saját hangjától felbátorodva egyre inkább begőzölt. Rászóltam: fejezze be! Ettől beindult nála a tartalék motor, és arról érdeklődött a sofőrtől, volt-e már nyakon szúrva. Azért ez már sok, újra felszólítottam: ezt azonnal hagyja abba! Akkor engem kérdezett, mit pofázom bele az ő dolgába. Értésére adtam, hogy ez nem az ő territóriuma, kussoljon végre. Erre - nem kis meglepetésemre - egy kidolgozott felsőtestű, kopaszra borotvált úrhoz fordult: szójjon má neki, hogy ne dumájjon! A tar úr hallgatott. A dugott munkaerő elcsöndesült.

A villamoson egy fiatal lány telefonált. Hallottam valami pusmogást a hátam mögött, három eleve napsütötte fiatal volt. A lány leszállt, és elkezdődött a hajcihő. Kis híján egymás torkának estek, mert egyikük sem lopta el a lány telefonját. Az esetet megírtam az Élet és Irodalomnak egy másikkal együtt, amikor is megszabadítottak egyhavi keresetemtől a hatoson. Örömmel tájékoztattam őket arról, mily szép is az egyenlőség, testvériség és minden más emberi erény, habár vannak még hiányosságok, de alapvetően jó úton járunk. Nem válaszoltak.

A faluban valamiféle ünnepség volt. A „kultúrban” még szólt a zene, de érezhetően alábbhagyott a hangulat. Akkor, mintegy frissítőnek megérkezett egy másik helységből néhány hátrányt szenvedő, amelytől egycsapásra megélénkült az este. Volt ott néhány kiskorú gyerek is, általában úgy tűnt, érkezésük nemigen lelkesít senkit. Már épp indulni akartam, amikor a spicces urak közül kettő felállt az asztaltól és ott, mindenki szeme láttára csókolózni kezdett. Most mondjam azt, hogy lila köd ült az agyamra? Felálltam, valaki megpróbált visszatartani. Nem sikerült. Szónoklatom részleteire nem emlékszem, az egyik főkolompost a táncparkettre parancsoltam, és választ vártam tőle arra a kérdésre, hogy ezt hogy gondolták, és egyáltalán mit képzelnek magukról. Sokat érdemlő dolgot nem tudott felelni, ellenben volt némi szaga. Ennyit azért megért az ügy. Visszaútban a helyünkre a levert pohárra mutattam. Lehajolt, felvette, és elment a többiek után, akik már hamarabb úgy gondolták, nem is olyan izgalmas ez a buli.

Egyelőre ennyi.

Kucsera Zsuzsa