Egy pozsonyi diétára ellátogatott egy vívómester, aki - mint mondta - francia módi szerint verekedett, és azzal kérkedett, hogy ő mindenkit legyőz. Valóban jól forgatta a gyíklesőt, és több fiatal urat derekasan helyben hagyott.
-Hanem az én bakonyi kanászom fokosa mégiscsak többet ér az úgy gyíklesőjénél! -mondta neki egy dunántúli gróf.
-Állok elébe annak a fokosnak! - válaszolta a vívómester.
És hetykén még azt is hozzátette:
-Csakhogy a dolog ne legyen ám tréfa!
A gróf felhozatott a Bakonyból egy szép szál kanászbojtárt. A viadalt nézni összegyülekezett a fogadó szálájában az ország-gyűlés egész ifjúsága.
A kanász fokosára támaszkodva oly nyugodtan áll, mint a kőszent. A vívómester meg peckesen eléje ugrik, és azt mondja:
-Először kifúrom a jobb fülét.
A gyíkleső villan, és átszúrja a legény füle cimpáját. A bojtár azonban mozdulatlan, mintha nem is őt érdekelné ez a dolog.
-Másodszor kifúrom a bal fülét! - kiáltja a mester, és legott meg is cselekszi.
A kanász még mindig nem veszi le az állát a fokosról, csak keservesen pillant maga körül.
- Most következik az orra! - szól vígan a gyíklesős ember.
De ekkor közbevág a gróf.
- Hát hagyod magad Pista?
A legény egy pillantást vet gazdájára.
- Hát üssem méltóságos uram?
Üsd fiam, üsd, hiszen azért vagy itt.
Több se kellett a Pistának. Egyet, egyetlenegyet sújtott fokosával, és a viadal véget ért: a nagy vívómestert lepedőben vitték haza. Élete fogytáig errõl a kanászos párbajtól koldult.

(Hajnik Károly)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés