Kárpátaljai élménybeszámoló.

2011 július22-31

Pénteken késő délután, vagy már kora este indultunk két kocsival Dunaharasztiból. Utitársaim Györgyi, Helga, Árpi. A másik kocsiban Zsolti, Józsi, az anyukája, és a kisfia Danika. Az első állomásunk Miskolcon, Szemán Jani barátunknál volt. Mivel későn érkeztünk, ő már nem várt meg, de a lovai annál jobban őrizték a tanya bejáratát. Alig bírtuk eltessékelni őket az útból.
A jurtában a tüzelő bekészítve, csak meg kellett gyújtanunk. Jani a reggeli üdvözlés után ellátta az állatait /többek között megfejte a kecskéket is, amikor módunk volt kecskecsecsről szájba spriccelve kóstolni a friss tejet/.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/2011KarpataljaraIndulasMiskolconDiosgyorben

Reggeli után lóápolás, felszerszámozás, és mindenkinek jutott néhány gyakorlókör a lovakkal Közben a botforgatást is gyakoroltuk egy kicsit. De hamar indulnunk kellett, mert még megnéztük a Diósgyőri várat is, mielőtt Tokajon át Tarpára érkeztünk a kuruc napra.

Tarpán, a rendezvényen meglepően népes forgatag, árusok, települések sátrai, nézelődők fogadtak. A színpadon a környező falvak művelődési csoportjai váltották egymást. Ez követendő példa lehetne minden művelődési intézménynek, hogy elsődlegesen a helyi csoportoknak adják a lehetőséget, pályázott pénzeket! Este a Mandala színtársulat tartott igényes előadást mai magyar rock operák betétdalaiból, Vikidál Gyula vendégszereplésével.

Majd egy kis táncikálás után elindultunk Lónyára, Dankó Józsi barátunk szülőházába.

Másnap vasárnap reggel masszírozó tanfolyamot tartottunk. Reggeli után együtt mentünk az istentiszteletre. Aznapra eredetileg a gergelyiugornyai élményfürdőt is beterveztük még, de mivel nem volt annyira jó idő, a vásárosnaményi Szilva fürdő meleg vize mellett döntöttünk. A kinti medencében még seggrepacsit is játszottunk harsány vidámsággal, és a többi fürdőző nagy derültségére. /Már vagy negyven éve nem játszottam ezt, de nehogy már elfelejtsük, miket játszottunk gyerekkorunkban. Hátha a mai kölyköknek is nagyobb élmény az ilyen játék, mint a billentyűnyomkodás/ Testben megtisztulva, visszatértünk Lónyára, ahol csatlakozott hozzánk István és Éva, akik egy hatalmas terepjáróval érkeztek. Együtt elmentünk megnézni Lónya nevezetességeit a „ mosolygó” szentekkel,” köpenyes” Máriával festett, az 1200-as években épült református templomot, a XVII. századi haranglábat, a Lónyai család kriptáját, a pontonhidat a Tiszán. Este pecsenyét sütögettünk, miközben ízlelgettük a híres lónyai pálinkát, szóval ettünk, ittunk, mulattunk.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/KarpataljaraUtkozbenTarpanLonyan

Reggel irány a határ. Ahogy közeledtünk az átkelőhelyhez, mi tagadás az adrenalin szintem igencsak megemelkedett. Tavaly voltunk Munkácson, akkor mindenféle kérdésekre kellett válaszolni egy papíron. Ez most megszűnt. Útlevél, forgalmi, kilométeróra állás, stb. egy papíron de különösebb szőrözés nélkül.
Az egyik faluban pénzt váltottunk, 1 grivnya – 24 ft , tankoltunk 10 grivnya/ liter, azután elbúcsúztunk kísérőnktől, és irány Beregszász. Ott Birta Zolit kerestük, a magyarul sugárzó Sion rádió szerkesztőjét. Vele a tavalyi Magyarok Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán ismerkedtem meg, egy táncházzal összefüggésben. Tőle reméltünk, és kaptunk is segítséget. Éppen egy cserkésztáborból jött, és bár fáradt volt nagy örömmel fogadott minket. Javaslatára vettünk egy helyi telefonkártyát, és így kb. ezer forintból tudtuk tartani egymással a kapcsolatot végig az úton. Egyébként húzós kb 360 ft / perc hazai kártyáról telefonálni. Nem is sűrűn tettük.

Szóval végigkalauzolt bennünket a beregszászi főiskolán, aminek érdekessége, hogy egy- egy tantermét, egy- egy magyarországi település újította fel. Közben elbeszéléséből egy tudatos, a nemzetért a magyarságért felelősen gondolkodó és cselekvő ember képe bontakozott ki előttünk.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/BeregszaszCsetfalva

Majd elbúcsúztunk, hogy rendbe szedhesse magát, az esti találkozás előtt. Mi meg addig megtekintettük Csetfalván a református, és a katolikus templomot, amely olyan nyugalmat árasztott, hogy bizony el-elbóbiskoltam. Ezután Salánkra tartottunk, hogy felkeressük másik ismerősünket Kalanics Bélát, akivel sajnos nem sikerült felvenni a kapcsolatot indulás előtt.
Őt Magfalváról ismertük.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/Salank

Odafelé felfigyeltünk egy helyi sajátosságra, a szőlőlugasra. Nem egy portán összefüggő erdőnek tűntek. Salánk előtt belefutottunk egy kb. 300 fös tehéncsordába. Nem volt egyszerű átvergődni rajtuk. Egy aranyos fejű boci majd tíz percig baktatott mellettünk. Később kiderült, ez csak a falu egyik, bár kisebbik csordája volt. A tehenek végigkísérték utunkat.

Szóval alighogy  megállunk Salánkon a templom mellet, hogy majd csak kérdezősködünk, egyszer csak ott jön Béla biciklivel, mintha találkozót beszéltünk volna meg. Az emlékkert és a tó megtekintése után, szívélyes vendéglátásban volt részünk, közben bepillantást nyetünk az ezermester műhelyébe. Büszkén mutatta, az általa készített hordókat, késeket, a szerszámgyűjteményét. Közben Zolitól hírt kaptunk, hogy közel száz gyerek vár ránk. Kicsit megnyomtuk a gázpedált, hogy ne késsünk. Beregszászon felvettük Zolit és együtt mentünk Nagybégányba, a református közösség ifjúsági táborába. Kis előkészület után tartottunk egy kis barantás bemutatót, és István vezetésével táncházat. Öröm volt átélni a lelkes tinik hangos tetszésnyilvánítását, és együttműködését a táncban. Ritka az ilyen hozzáállás.

Másnap kedden reggeli után indultunk Munkácsra.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/MunkacsVaraban

Megtekintettük a várat, majd a belvárost. Itt már alig hallatszik magyar szó. Néhány kacskaringó után sikerült kijutnunk a városból. Szentmiklóson  próbáltunk megkeresni egy  festőt, aki a helyi közösséget szervezi, de nem találtuk meg, így továbbmentünk Szolyvára, az emlékparkba.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/SzolyvaARabszolgaknakMalinkiRobotElhurcoltakEmlekparkja

Itt ostormenettel, dobbal, énekkel, nemzeti szalaggal emlékeztünk az áldozatokra.

http://www.hhrf.org/karpatiigazszo/071120/ke01.html

A hely szelleme mélységesen megérintett bennünket. Néhány kéregető cigánygyerek rontotta a hangulatunkat. Bár éhező szegény pulyákra hivatkoztak, a kapott élelmiszernek nem igazán örültek. A következő állomásunk a Vereckei-hágó.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/VereckeiHago

Itt a gyönyörű panoráma megnyugtatta lelkünket. Jól esett onnan szétnézni. Elrévedni a múltban. Egy kis szertartás, éneklés, dobolás után célba vettük a Sipot vízesést. Néhány grivnya volt a belépő, de szépen kultúráltan kiépített ösvényen értük el a 16 méterről aláhulló vízfolyamot. De szép- kiáltottunk fel! Felmentünk a tetejére is. Itt, az égiektől is kellett egy kis segítség, hogy a gyerek bele ne csússzon a korlát alatt a szakadékba. Szerencsére a kapaszkodási ösztöne működött. Tehát vigyázni az ösvényen a gyerekekre!

Utunkon továbbmenve, már azt néztük, hol táborozhatnánk le. Végül találtunk egy nagyszerű helyet a folyóparton. Szemerkélő esőben vertünk sátrat. A két kocsi közé ponyvát húztunk, és alatta a lányok összekészíthették a paprikás krumplinak valót. Addig tüzet raktunk, bár volt, aki kételkedett, hogy ezt esőben is lehet. Lehetett. A fa belül száraz, egy kis lámpaolaj segített a begyulladáson. Közben beraktam a sört hűlni a folyóba, de nem rögzítettem, ezért elvitte a víz. Nem kaptam érte dicséretet. Annál nagyobb volt az öröm, mikor Józsi elemlámpával lejjebb megtalálta. Szóval jót ettünk, ittunk danoltunk a ponyva alatt. Esti mese a sátorban /ez szokásunkká vált/ aztán a pihentető álom.

Én olyan finom, dús pázsiton, mint a tehén legelte, trágyázta, már rég nem aludtam.

Reggel menetrend szerint meg is jelentek, és igen megbámultak, hogy mit keresünk a legelőjükön.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/SipotVizesesSatorozasEgyFplyoparton

Délelőtt beérkeztünk Husztra, ahol megkerestük Józan Lajos tiszteletes urat. Kis szerencsével rátaláltam. Ő segített nekünk vállalt feladatunk, /a világháborús katonai temető karbantartása/ teljesítésében. Amíg mi ketten a hivatalban eljártunk a HM Hadisírgondozó Szolgálat megbízólevelével, addig a többiek megtekintették a várromokat. Kis tévelygés után visszataláltak a temetőhöz, ahol a magunkkal vitt szerszámokkal / ásó, kapa, kasza, sarló, gereblye/ megtettük, amit a lelkiismeret megkívánt.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/HusztVilaghaborusKatonaiTemetoKarbantartas

Munkánk végeztével megemlékeztünk a hősökről, majd megtekintettük a református templomot. Közben eljött hozzánk Tóth István katolikus egyházi mindenes, aki estére segített nekünk a szállásban, és hogy hol- mit érdemes ennünk. Sajnos az orosz tudásunk elégtelenre vizsgázott. Este elmentünk egy kis városnéző sétára. Zsolti úgy döntött, hogy végre teli eszi magát jégkrémmel. Vett is egy fél hátizsákkal. A sörözőben, ahová beültünk eleinte furcsállták a sör-jégkrém összeállítást, de mikor az ötödik jégkrém került elő a zsákból, /fejenként/ már csak a fejüket csóválták. Lefekvés, esti mese, alvás, ébredés, villás reggeli készítés főzőtanfolyammal egybekötve, és indulás tovább.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/Huszt

Visken megtekintettük a templomot, meghallgattuk a település történetét, felmentük a haranglábba. Gyönyörködtünk a templomot körülölelő kis dísznövénykertben, a szépen faragott emlékoszlopokban. Megemlékeztünk az áldozatokról: a török, a lengyel dúlásról, és a 44-es elhurcoltakról. A falu 18- 55 év közötti magyar férfi lakosságát elvitték. Mintegy háromszáz lelket. Csak néhányan tértek haza, azok is nagyrészt egészségben károsodva.

Ennek ellenére él a magyar közösség.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/Visk

Folytatva utunkat, Técsőn is meg kívántuk tekinteni a templomot, de zárva volt. Olyan nagyon nem bánkódtunk, mert a viski feltöltött bennünket. Kicsit bóklásztunk a piacon, vettünk dinnyét, ettünk lángost. Egyébként gyümölcsöt sokfelé árulnak az utak mentén, de leginkább az alföldi területeken.
https://picasaweb.google.com/gyurkom56/TecsoAknaszlatinaASosFurdo

Következett Aknaszlatina, a sós fürdő. Ide a főútról jobbra kell letérni, ott, ahol összesűrűsödnek a boltok. 10 hrivnya a belépő. A kocsinak is. Érdemes megmártózni a vízben. Semmi máshoz nem fogható az a lebegés a víz felszínén. A sót 3 pénzért le lehet mosni magunkról. Kell is! Estére értünk Fekete Tiszára, a Tisza forrásvidékére. Itt egy kis alkudozás után egy százasért sátorozhattunk a sorompóval zárt természetvédelmi területen, a Tisza partján. Itt már olyan sekély, mint a többi hegyi folyócska. Remek szálláshelyünk volt. Ettünk egy jót, és vígan voltunk. Reggel megint bekerítettek a tehenek, úgyhogy őrt kellett állnunk, nehogy összemászkáljanak mindent. A terepjáróra felszállva próbáltuk elérni a forrást, de egy idő után fel kellett adnunk, mert az út is egyre rosszabb lett. A forrás messzinek tűnt még, és a Józsiéknak is el kellett hazafelé indulni, mert családi beutalójuk volt másnaptól a Balatonra. Nekünk meg még volt egy vállalásunk egy cserkésztáborban, bemutatót, táncházat tartani.

Kicsit még gyalog továbbmenve találtunk egy forrást, ami oldalról csörgedezett a folyóba. Na ezt kikiáltottuk a FORRÁSnak, aztán elindultunk vissza, futva 20 perc volt a táborig.
https://picasaweb.google.com/gyurkom56/ATiszaForrasvidekenATatarHagonEsEuropaKozepen

Összecsomagoltunk, azután búcsút vettünk egymástól. Józsi, a kisfia Danika és Zsolti elindultak haza, mi meg tovább a Tatár hágó felé. Az olyan, mint a Királyhágó. Egy önkiszolgáló étteremben ettünk ízletes, bár nem túl bőséges helyi jellegzetességeket. Ezután megálltunk Terebesfehérpatakon, Európa földrajzi közepén. Innen iparkodni kellett, mert /egy kis félreértés miatt/ kiderült, hogy a tábor messzebb van, mint terveztük Szóval nyomtuk a gázt, de az utakon a gödrök kikerülhetetlenek, így egyszer csak azt éreztük, hogy kóvályog alattunk az autó. Láttuk, hogy a felfüggesztéssel baj van, de menni kellett. Ezért bár lassabban, de még sötétedés előtt eljutottunk a táborba. Ott kiderítettük, hogy eltörött a jobb hátsó hossz lengőkar.

A tábor Turjamezőn egy misztikus szellemet sugárzó gyönyörű völgyben, az elmaradhatatlan folyóparton feküdt. A cserkészek örömmel fogadtak, bár korábbra vártak. Sátorverés után rögtönzött bemutatónk, síppal, dobbal kísért, a cserkészekkel közös táncunk jó hangulatot teremtett. Jó volt együtt látni a fegyelmezett, énekelni, táncolni, de bolondozni is tudó fiatalokat. Igazi magyar cserkészek voltak, olyanok, amilyennek elképzeli az ember. Látszik, hogy vezetőik komolyan veszik a felkészítést.

https://picasaweb.google.com/gyurkom56/TurjamezonACserkesztaborban

Reggel, búcsúzás után Istvántól és Évától is elváltunk hogy ők gyorsabban haladhassanak.

Mi már csak négyen maradva lassan, de bizakodva elindultunk lefelé. Nem is csalatkoztunk, mert néhány kilométer után találtunk egy gépműhelyt, ahol némi tanakodás után, meg tudták hegeszteni az eltört alkatrészt. Segítőkészek voltak, és pénzt sem kértek érte. Azért egy ötvenessel, meg egy üveg borral megköszöntük a segítséget. Boldogan nagyobb sebességre kapcsolva hajtottunk tovább, mígnem egy újabb kátyú majdnem végzetessé vált. Eltört a közben elgyengült kereszt lengőkarom is. A kerék kifordult, mi meg pörögtünk az úton, mint a búgócsiga. Szerencsére, és őrangyalunknak köszönhetően a széles egyenes úton, senki sem jött éppen akkor, sikerült megállnunk az árok előtt. Alig, hogy magunkhoz térünk éppen arra jött egy rendőrautó. Először nem értették, miért állok keresztben az úton a forgalommal szemben, de aztán ők is a fejüket vakarták. Némi telefonálás után, egyszer csak megállt egy autó szerszámot hoztak, leszedték a törött alkatrészt, elvitték meghegesztették, felrakták, mehettünk. 200 Hrivnya, szombaton délben korrekt ár.

Lélekben megnyugodva értékeltük a történteket. Ott, és úgy történt minden, aminek meg kellett történnie, hogy megoldhassuk, és bajunk se legyen.
 Az egész úton. Időjárással, szállással, találkozásokkal, mindennel.
Tudomásul vettük a figyelmeztetést is: ne menj gyorsabban, mint az őrangyalod!

Ezután már csak a határ volt a kérdés, hol keljünk át? Barabás mellett döntöttünk. Még Kászonban bevásároltunk. Édesség, vodka, apróságok, aztán beálltunk a sorba. Előttünk csak négy kocsi volt, de mire sorra kerültünk, már vagy harminc állt mögöttünk. A vámos mikor meglátta a táltos dobjainkat, rögtön hívta a főnökét, aki kábítószert keresett rajtunk. De aztán látva, hogy nem a félék vagyunk, egy kicsit még kutatott illendőségből, aztán továbbot intett. Azért úgy gondolta, hogy elteszi a konyhás kosárból kikandikáló tőrömet, mondván, hogy ezt nem szabad. De mivel én nagyon ragaszkodtam hozzá, /hát nehogy már/ ezért a társa intett neki, hogy adja vissza. /Még jó, hogy nem hoztunk magunkkal mint eredetileg terveztük íjakat, kardokat/. A magyar vámos az italra, cigarettára volt kíváncsi, de hát ezzel nem volt gond.
Estére szerencsésen hazaérkeztünk, egy életre szóló élményekkel és a belső késztetéssel, hogy mindezt leírjam, és újra átéljem.

Összegzésképpen: ez egy felfedezésre váró csodálatos vidék. Az ott élő magyaroknak nem könnyű a dolguk, de akikkel beszéltünk, céltudatosak, nemzetben gondolkodók. Nem hallottam siránkozást, panaszkodást. Az emberek barátságosak, sok gyereket látni. Nem tudni miből élnek, de látszik, hogy a keveset is megbecsülik. Szerencséjükre nincsenek nagyáruházak, viszont sok apró bolt van a legkisebb faluban is, és mindent lehet kapni, ami kell. Rendőrt alig láttunk, mégis tisztaság, rend van. Állatokat tartanak, a kerteket művelik. Ezt itthon már faluhelyen is alig látni. Szóval van mit tanulnunk, van mihez visszatérnünk. Ajánlom hazánk eme elcsatolt szegletét mindazoknak, akik nyitottak a gyönyörű tájakra, és észreveszik a benne élő embert!

Koska György

2011 augusztus 7

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés