A 907-es pozsonyi csatában a magyarok biztosították immár végleges uralmukat a Kárpát-medencében, és ezzel a szomszédos területek felett is. Ennek leghatásosabb bizonyítéka a 907-es esztendő nyarán lezajlott csata volt.

A Nyugat féltékenyen figyelte a magyarok céltudatos berendezkedését. A frankok jól látták, micsoda fontossága van a Kárpát-medencének. Ha e térben újabb jelentős katonai erőt képviselő nép ver gyökeret  -  amint ezt Árpád népe tette a szemük előtt  -  az létükben veszélyeztetheti őket, hiszen onnan már nyitott kapun juthatnak a germánság életterébe.

Árpád nagyfejedelmünk lovas "töményei" a szemük láttára és olykor évente többször is tágították érdekszférájukat nyugati irányban. Ezért "Gyermek" Lajos tanácsadói elhatározták, hogy elébe vágva a magyarok terjeszkedésének,   p r e v e n t í v,  tehát megelőző háborút indítanak. E célból hatalmas, mintegy 100 000 fős hadsereget verbuváltak össze Európából, és annak fővezéréül a bajor Luitpold őrgrófot nevezték ki, akit a király ebből az alkalomból hercegi rangra is emelt.

A már több éve berendezkedett nyugati   g y e p ü k  jól ellátták a feladatukat, mert jóelőre jelezték ennek a roppant haderőnek az érkezését. Így Árpád   i d ő b e n   tudta riadóztatni töményeit (kb: 40 000 fő). A fővezérséget saját maga vette át, míg három felnőtt fia Tarhos, Jutas és Üllő egy-egy nagyobb lovas csapatot vezettek az ütközetbe.

A magyarok már Pozsony előterében felvették a harcot. Fontosnak tarthatták, hogy megosszák az ellenséget, ezért a hajóhadat kellett először ártalmatlanná tenniük. A csata első napján, július 3-án   t a p l ó s  nyilazással gyújtották föl a bajor hajókat, olyan győzelmet aratva, hogy maga a vezérük is csak nagy üggyel-bajjal tudott elmenekülni. A második mozzanatban Árpád minden erejével rázúdult a gyengébb, déli ellenséges oszlopra, körbezártak és két nap alatt teljesen felőrölte.

A harmadik csapásban bőrtömlős pontonjai segítségével éjszaka átúsztatott a Duna északi partjára, ahol irtózatos, kétnapi ütközet után sikerült a fősereget is megsemmisíteni. A kisszámú menekülőt a könnyűlovas magyarok hamar utólérték és lekaszabolták.  A király sietve Passauba menekült.

Páratlan győzelmük után a magyarok a határt kitolták egészen az ENNS folyóig. Ettől fogva a a magyar határ biztonságos területté vált. Árpád, Atilla ivadéka ismét szállást vetett a dunai síkon. Valamennyi nyugati országban tudomásul kellett venni, hogy az összesített "Európa Sereg" bizony, vereséget szenvedett a magyaroktól.  Hosszú ideig egész Európában a magyar fejedelem akarata döntött!

De azért a magyarok oldalán is hatalmasak voltak a veszteségek; Árpád mindhárom fia elesett az ötnapos öldöklésben, de ő maga is olyan súlyosan megsebesült, hogy "...elköltözött a világból, kit is tisztességesen temettek el egy kis kőmedrű folyócska (értsd: patak) fölött, mely Atilla király városában folyik alá..."  - írta Anonymus.

Remélem, sikerült megismertetni  -  hacsak nagy vonalakban is  -  a pozsonyi csata jelentőségét, amely véleményem szerint hosszú időre biztosította őseink megmaradását itt, Európa szívében.

Forrás:

//maghar.gportal.hu/gindex.php?pg=21515567

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés