James Lovelock Gaia-elmélet

Néhány száz évvel ezelőtt azonban valami megváltozott: az ember a természetben egyre inkább

csak a megismerendő, megmérendő majd kiaknázandó dolgok tárházát látja, amely nem szentély,

kizárólag gyakorlati céljainkra szolgál. Már Bacon úgy vélte, hogy a természetből ki kell

csikarnunk a titkait, hogy utána a magunk hasznára fordíthassuk őket. Galilei megkülönböztette a

mérhető tulajdonságokat a nem mérhetőktől, s az utóbbiakat szubjektívnek, másodlagosnak

tekintette. Descartes kimondta, hogy a világ gépezet, amelyet Isten teremtett, de azóta felhúzott

óraként működik, s a teremtett világban az egyedüli lelkes lény az ember. (Innen már csak egy

lépés, hogy az embert is ilyen gépezetnek tekintsük, mint a későbbi materialista tudósok tették.)

Az eredmény: egy gépezethez hasonlóan működő, átalakítható és uralható természet, lelketlen és

meglehetősen sivár világ. Erre a világra az emberi haszonelvűség szemüvegén át tekintünk, a föld

mélyének kincsei kibányászásra, a fák kivágásra jók.

Holisztikus gondolkodás

Az ősi hagyományokon nyugvó világnézet szerencsére nem tűnt el nyomtalanul, sőt nemcsak a

természeti népek gondolkodása őrizte meg, hanem búvópatakként élt tovább a

természettudományban is. J. Hutton a XVIII. században már úgy írt a Földről mint egy hatalmas

élőlényről, amelyben az élő és nem élő összetevők szoros kölcsönhatásban léteznek. Goethe és

Humboldt rájött arra, hogy az éghajlat és az élőlények a földtörténet során kölcsönösen hatottak

egymásra. E. Suess, aki először használta a bioszféra fogalmát, az összes élő szolidaritásáról

beszélt.

A reneszánsz és a felvilágosodás óta uralomra jutó, mindent részekre osztó, analizáló, csak a

hasznosságra figyelő természettudományos gondolkodással szemben az elmúlt évtizedekben a

távoli tudományterületeket új szintézisbe foglaló, a világra mint egységes egészre tekintő

holisztikus gondolkodás terjedésének lehetünk tanúi. Ezt támogatta a rendszerelmélet fejlődése is,

amely a részek helyett az egészre helyezi a hangsúlyt. Az egészben új minőség jelenik meg,

hiszen tulajdonságai túlmutatnak az őt felépítő részek egyenkénti és összegzett tulajdonságain, s

mint „egész” más „egészekkel” együtt maga is rész egy nálánál nagyobb teljesség kialakításában.

De térjünk vissza Lovelockhoz! Ahhoz, hogy a teljesség egyik alapvető egységét, Földünket

mint egybefüggő, élő rendszert felismerhessük, jól jött, hogy az ember kilépett az űrbe, és

kívülről is megpillanthatta a világűr fekete bársonyán kék ékkőként ragyogó bolygónkat.

Lovelock egy időben maga is az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA munkatársa és a marsi

életet kutató Viking-program egyik vezetője volt. Amikor a Mars és a többi bolygó légkörét

összehasonlította a Földével, mély benyomást tett rá az a nagyon egyszerű felismerés, hogy

bolygónk atmoszférájának összetétele teljesen valószínűtlen. Ráadásul ebben a valószínűtlen

állapotban van immár többszáz millió éve, mintha egy homokvár többszáz millió éve dacolna a

tengerpart hullámverésével. A levegő összetétele (benne olyan gázok állandó koncentrációja,

mint az oxigén, a metán, a nitrogén és vegyületeik) mellett számos más alapvető állapot is

valószínűtlen, s nem olyan, mint akkor lenne, ha a Földön nem volna élet. Ilyen többek között az

éghajlat, a talaj és a vizek összetétele (például a tengervíz sótartalma), a környezet savassága, az

elemek eloszlása.

Földanya bőre

A tudomány, persze, már régóta tudja, hogy az élet nagymértékben befolyásolja bolygónk

jellemzőit. Az a felismerés azonban új, hogy az élet és az élettelen környezet (a víz, a kőzetek és

a levegőburok) egymással szoros kölcsönhatásban, hosszú idő óta képes állandó, dinamikus

egyensúlyt fenntartani mindazon állapotok tekintetében, amelyek egyben az élet

fennmaradásának zálogai, s amelyek ilyen szabályozás nélkül – a kémia és a fizika törvényei

szerint – viszonylag rövid idő alatt teljesen más egyensúlyi állapotba kerülnének. Nem nehéz

párhuzamot vonni az élő szervezet és bolygónk ilyen működése között, hiszen egyedül az

élőlények képesek arra, hogy külső környezetüktől eltérő, rendezett, állandó belső környezetet

tartsanak fenn, amíg csak élnek.

Az életnek tehát nemcsak létre kellett jönnie bolygónkon, hanem percről percre fenn is kell

tartania az élet számára kedvező állapotot. A sok millió élő szervezet és az élettelen környezet, a

sok-sok rész kapcsolataiból új minőségű teljesség jön létre, amely képes szabályozni az egész

legfőbb sajátságait.

Gaia tehát olyan összetett egység, amely magában foglalja a Föld bioszféráját, légkörét,

óceánjait és más vizeit, kőzetövét és talaját, s olyan kibernetikai rendszert alkot, amely a

földi élet számára megfelelő állapotot képes fenntartani hosszú időn keresztül. Ha

összehasonlítjuk az élőlények és Gaia testét, sok analógiára lelünk: a légkör, amely Földünket a

világűr hidegétől védi, a kültakaró, a víz a keringés, a kőzetöv a vázrendszer megfelelője.

A százszorszép modell Százszorszép világ

Lovelockot sok kritika érte, miután közzétette elméletét. Először is azt kérdőjelezték meg,

honnan „tudja” Gaia, mi a jó az őt alkotó élőlényeknek. Az az egyszerű modell, amelyet a tudós

Százszorszépvilág-modellnek nevezett el, választ ad erre a kérdésre. Tudjuk, hogy az elmúlt 3,5

milliárd évben a Nap által kisugárzott energia folyamatosan, mintegy 30 százalékkal növekedett.

Lovelock földmodelljét százszorszépekkel telepítette be. A még hűvös bolygón a sötét színű

virágok szaporodtak, visszatartották a hőt, s kedvezőbb életfeltételeket teremtettek. Ahogy egyre

melegebb lett, fehér társaik vették át a helyüket, s a hő egy részét visszasugározták a világűrbe. A

százszorszépeknek hosszú időre sikerült egyensúlyba hozniuk a Föld hőmérsékletét. A modell a

végletekig egyszerűsíti a bonyolult folyamatokat, de alkalmas arra, hogy megmutassa: az

élővilág egyszerű visszacsatoló mechanizmusokkal „ tudás” nélkül is szabályozhatja

környezetét.

A Nap által kisugárzott hő a napfizikusok szerint az előzőkben leírt módon növekedett, s Gaiának

alkalmazkodnia kellett a változó körülményekhez, nehogy belekerüljünk a pozitív visszacsatolás

ördögi körébe, mint más bolygókkal megtörtént. Például ha csak 2 százalékkal csökken a Nap

hőleadása, a terjeszkedő hó- és jégfelületek egyre több hőt vernek vissza, emiatt nő a Föld

albedója – a felszínét érő és arról visszaverődő fény mennyiségét kifejező viszonyszám –,

rohamosan csökken a hőmérséklet, tovább növekszik a jéggel borított felületek aránya, s a Föld

fagyott világgá válhat. Ha 2 százalékkal nő a Földre jutó hő mennyisége, fordított a helyzet:

egyre több szén-dioxid és vízgőz jut a légkörbe, s az üvegházhatás tovább fokozza a meleget. Ez

a Vénusz forró poklához hasonló, stabil állapotra vezet. Gaia a szén-dioxid szintjének

csökkentésével hathatósan ellensúlyozza az üvegházhatást, és a fölösleges szenet évmilliókra

eltemette a hatalmas kőszéntelepeken, kőolaj- és földgázmezőkön. Olyan látnokok, mint

Csontváry Kosztka Tivadar már a század elején figyelmeztettek arra, hogy a föld alól felhozott

fekete anyagok égetése baljós következményekkel jár. Azóta kiderült, hogy a fosszilis

tüzelőanyagok börtönéből kiszabaduló szén-dioxid mélyreható változásokat okoz, s a Föld

éghajlata felmelegszik.

Jódeső

Szerencsére ma is működnek azok a mechanizmusok, amelyek a fölösleges szén-dioxidnak

legalább egy részét kivonják a légkörből. Ilyen szerepük van a Coccolitiphora nemzetségbe

tartozó mészvázas egysejtűeknek, amelyek életük végén az óceán mélyére süllyednek, s a

vázukba zárt szén hosszú időre kikerül a természet körforgásából. Ráadásul e parányi lények

dimetil-szulfidot termelnek, s ez a gáz a légkörbe jutva segíti a felhők képződését. A felhők

elfüggönyözik a Napot, ezzel hűtik a felhevült Gaiát, s a szárazföld fölé szállítják a csapadékot.

Lovelock nem győzte hangsúlyozni, hogy az emberek által alig ismert és kevésre becsült

baktériumoknak, moszatoknak és gombáknak felmérhetetlen szerepük van a Föld sok

szabályozási folyamatában. Nagyon fontosak számos mikroelem és nyomelem, például a jód

körforgásában is. Az óceánokban és leginkább a Sargasso-tengerben élő Polysiphonium fastigiata

nevű moszat nélkülözhetetlen a jódnak a tengervízből való kivonásában. Az általa kibocsátott

metil-jodid a légkörbe illan, a szelek szárnyán a szárazföldek fölé kerül, az esővel kimosódva a

talajba jut a pajzsmirigy működésében nélkülözhetetlen jód.

Az oxigénről mindenki tudja, hogy létünk fenntartásában kulcsszerepe van, az azonban kevésbé

ismeretes, hogy számítások szerint a növényzet folyamatos oxigéntermelése következtében 12

000 évenként 1 százalékkal kellene nőnie a légkör oxigéntartalmának. Az oxigénszint 1

százalékos emelkedése 70 százalékkal növeli az erdőtüzek valószínűségét, s ha a mai 21

százalék helyett 25 százalékra nő a koncentrációja, egész Föld lángba borulhatna. „Szerencsére”

ott van az az évente mintegy 1 milliárd tonnányi mennyiségben képződő metán, amely ezt

ellensúlyozza: reakcióba lép az oxigénnel, és stabilizálja annak koncentrációját. És hol képződik

ametán? Nos, ez is azon baktériumok munkájának köszönhető, amelyek többek között az állatok

belében vagy a mocsarakban élnek.

Gaia magára ismer

Még hosszan folytathatnánk a meghökkentő érvek sorát, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy a

jövőben néha eszünkbe jusson, milyen csodálatos a belélegezhető levegő, a tiszta víz, az enyhe

éghajlat vagy az, hogy mindig megkapjuk az életünk fenntartásához szükséges tápelemeket. S azt

se felejtsük el, micsoda rettenetes bűnöket követ el bolygónk ellen napjaink emberisége kevesek

rövid távú gazdasági haszna érdekében. Túlzott fogyasztásunkkal, sajnos, mi is bűnrészesek

vagyunk ebben.

A Gaia-elmélet alapján nyilvánvaló, hogy az élőlények láthatatlan együttműködése tartja fenn

azokat a szabályozóköröket, amelyek lakhatóvá teszik és ebben az állapotában tartják bolygónkat.

Félő, hogy a környezetszennyezés és a természet pusztítása nem a ma is látható, kézzelfogható

hatásai miatt veszélyes igazán, hanem azért, mert megmérgezi, felbomlasztja,

működésképtelenné teszi Gaia testét, s ezáltal az élet mai formáinak alapfeltételei szűnhetnek

meg bolygónkon. Bár Gaia, úgy tetszik, nem tudatos lény, rajtunk keresztül mégis kezd

magára ismerni. S talán az ember, aki ma még pusztítja az őt is fenntartó Földanyát, egyszer –

lehet, hogy nem is olyan sokára – egy bolygónyi méretű tudat fő letéteményese lesz. Hogy ezt

megérhessük, ahhoz új erkölcsre van szükségünk, amely abból a felismerésből fakad, hogy

mindannyian részesei vagyunk Földünk élő rendszerének. Aki tudatosan átéli minden teremtett

lénnyel való egységét, az úgy közelít hozzájuk, mint saját testének részeihez. Ha egy fát

kivágnak, átéli annak szenvedését, s úgy érzi, a saját testéből vágtak ki egy darabot. A természet

egészsége az ember saját egészsége.

Fel kell ismerni, hogy a szeretet parancsa nem korlátozódhat csupán az embertársakra, hanem az

összes létezőre vonatkozik. Ha intenzíven átéljük, milyen nagyszerű a mindenség harmonikus

együttműködése, s meglátjuk a részben az egészet, közelebb juthatunk ahhoz az új tudathoz,

amely embertársainkhoz és a természethez fűződő viszonyunkat a harc, az önzés és a

kizsákmányolás helyett a béke, a szeretet és az együttműködés többezer éve kész

fundamentumára helyezi. Meg tudjuk tenni? Nos, ez az ezredforduló igazi kihívása.

Negatív visszacsatolás

Gyarmathy István

http://gaia.lap.hu/; http://www.gaiaalapitvany.hu/; Galgahéviz

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés