~

 

A Szer, a Szer-elem meséje

Teremtő nemzette Magyar nép Tudása

Ami itt olvasható, az nem tény. Nem végső állapotokat, hanem élő folyamatokat idéz.

 

Nincsen köze tudományhoz, politikához, üzlethez, egyéni vagy közös érdekhez.

 

Köze van álmainkhoz, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz.

 

Egy-szerűen Igaz, - mert mese.

 

Az álmok, a gyermekek és a mesék mindig igazat szólnak.

A mese Égtől való, nem védi semmi féle földi jog.

 

Az itt leírtak szabadon felhasználhatóak, másolhatóak, tovább adhatóak bárki számára,

 

                            Bárki által, - egészében és részleteiben is.

     Váljon ez a mese minden ember javára!

A REGE

Régtó1, Égtől való rege ez, Magyarok élő Tudása.

Regős szép ének ez elmúlt időkről, deli férfiakról, csillagszemű asszonyokról,

 Szép Szerelmekró1.

A Teremtő Úrról, Életet adó Anyánkról, Ősökről, Hősökről, kik    őrökül hagyományozták reánk ezt a szép mesét.

Őrökűl hagyományozták: Őrizzük, óvjuk, s a mi feladatunk legyen,  

                               hogy a mese valósággá váljon.

Hogy a valóság legyen e gyönyörű mese.

Rege elmúlt idők tanúságairól és eljövendő idők lehetőségeiró1.

Nem gondolatok szárnyán, hanem titokként szívek mélyébe zárva kicsinyke lángként       világol időtlen időkön át

S most erró1 a sokunk szívében megőrzött lángról lángol, lobban a

                        Fény a Világra:

Világol fel Világ Világossága.

Hallgassátok hát mesémet.

                       

Száll az ének, száll a rege.

A világnak ígérete.

 

Kezdetben van a kerek Mindenség, a Lélek, az Ős Ten magad.

A Törvény még kimondatlan, elrejtve semmi nincsen.

Nincsen más, csupán a Szer elem.

Kezdetben a Teremtő csak a Lélek Egy magában.

Isten Világot teremt.

Világot gyújt, hogy látva lássék az Ige Igaza,

Emberré lesz, hogy öröme teljék az örök létben.

De az Ember fél, mert csak fele az Egésznek.

Hogy teljessé váljék az Egy magában, a Teremtő Ember Magához öleli fele-ségét,

Boldog Asszonyát.

Boldog Asszonya Világ, Lélek a Teremtő.

Boldog Asszony a dal, Lélek az Ige.

Boldog Asszony a Föld, Lélek a Tűz.

Boldog Asszony öle az oltár, ölelés az áldozat.

Öleléssel, Szer elemmel világol fel Világ világossága, születik meg Teremtő nemzett ,

 Boldog Asszony szűlte emberpár.

Nap fiai  Magyarok.

Isten gyermekei.

/

Száll az ének, száll a rege, Teremtő Úr Ígérete.

Teremtő Urunk Tündérföldet, Tündérek Úrságát, országát adta őrökűl, szállásúl  Laknia, élnie gyermekeinek, az Ember párnak.

Havas hegyek védte, bőven termő, ékes Anya ezen Úrság.

Erdei bőviben vadnak, mezői gyógyító növényeknek. Két folyam közében, Föld Anya ölében ott áll Életnek a Fája. Eme Földön, e szálláson száll,

 s szabadúl a Lélek és a Dal.

Az Égen a Nappal Szívárvány ragyogása ád jelet,

 míg az éjben csillagos Út vezet az Égbe.

Őseinkhez, Istenünkhöz s Föld Anya éji égi másához, a Holdhoz.

Tudást is adott a Teremtő Embernek s Asszonyának.

Lelkükbe rejtett Tudást, melyet a lelki ismeret éltet, táplál.

Az Ember pár köszönte tisztelettel, tűztétellel a Tudást, amely a Lélek s a     Világ Egységéről dalol: a Szer elemről.

Tudása ez annak, hogyan lehet megmaradni Embernek s Asszonynak.

Tartotta a Szert az Ember, mert tudta: az Úr szerrel táplál. A Szer etet.

Tudta, a Szer tart.

Tartotta az Ember a Szert, mert tudta, teremtő elem. Szer elem.

Máig őrzi ezt a Tudást a Szív, s máig őrzik a Tudást Anyává lett Asszonyok kimondott szavai, amelyek mireánk hagyományozódtak.

Szer elemeskedett az Ember Asszonyával, s megsokasodtak.

Emberré lettek: Igaz, Igés Emberekké.

Őrizték a Tudást, figyeltek egymásra s értették egymás szavát.

Értették a Lélek szavát.

Az Emberek értették a Teremtő szavát, az Égjelét: az Igét.

Értették a termést hozó Természet tanítását, s Szert tartottak minden életet növelő változáskor. Napnak fordulásán, Holdnak teltén, fogytán.

Születésen, ölelésen, meghaláson.

Asszonyaik teltek voltak, szemükben a lelket hívó Tűz ragyogott égő égi csillagokként. Számolatlan gyermeket hoztak Világra, Világosságra.

Igaz, Igés Emberré nevelték őket.

Szívárvány jele ragyogott az Égen, hiszen Isten gyermekei voltak mind ahányan.

Az Ember Fiai, Leányai

Száll az ének, száll a rege. Teremtő Úr Ígérete.

Tudás magjának őrizői közeli Kelet földjén Föld Anya ölét idéző, ölelő földre lelek. Két folyam ölelte földre.

Szállásuk lett eme föld, hol szabadon száll Lélek és a Dal.

Sík volt a föld közepe tája, hát hegyet emeltek reája.

Hogy közelebb lehessenek az Éghez.

A Szer hegyét néven nevezték a teremtőről: Úr

Ismét helyre leltek, ismét helyesen tettek. Szívárvány ragyogott felettük az Égen.

Innen vitték a Szer Tudását, a Szer elem tanítását más népeknek,

                              kik őrizték a Fény Tudását.

Így jutott a Tudás Föld Közrefogta Tenger partján született számtalan       uradalomba, Nap Fiainak sokasodó birodalmába.

De épített hegy nem érhetett fel az Égbe: Lélek útján földi ösvény nem vezet.

Leomlott a nagy torony, s az emberek távol kerültek az Égtől. Már nem figyelték egymást: az Egy helyett a mást látták csak. Nem értették már anyáik nyelvét, már sok nyelven beszéltek.

Népek sokasodtak, új népek támadtak.

Voltak, akik Isten gyermekeiként óvták, őrizték szívükben a lángot:

                                  a Szer etet Tudását.

Nap Keleten, Hunor földjén áradt népek tengerének árja.

Szabadok voltak; ment minden köteléktől.

Oldották Világ kötelékeit, - vitték hírét Tudásnak.

S ha szállásra találtak, hol szabadon száll Lélek és a Dal, ott megtelepedtek. Oroszlánok két folyam ölelte földjén rótták Könyvekbe Tudásuk, így hagyva őrökűl Világnak.

E három a Fénynek Könyve, Szer etet Tudása, Bölcsességnek Daloskönyve,

Szer elem Tudása és az Erő Varázskönyve, Szer tartás Tudása.

S mikoron veszni látszott a Tudás, e földön is Igaz, Igés tanító támadt,    kinek neve jel volt: a Tisztán Látó.

Buda.

Tanította a Szer etet Útját, s tanította, hogy nem csak a Tudás, az ártalom is három rétű: a vágy, a gyűlölet és a nem tudás.

E földön is elsodorni vágyta az özön a tiszta Tudást, de magosok magos hegyek közé vitték, Világ tetejére. Közel az Éghez, Isten oltalmában őrizték tovább.

Újra születő bölcs király vigyázta tetteik, kinek neve jel volt:

Tudást Őrző Tiszta Tenger.

Dalai Láma.

                       

Száll az ének, száll a rege.

Teremtő Úr üzenete.

Fel kélt az Emberben a vágy. Megismerni a mást, s átadni Teremtő Tudását.

Felkélt a vágy, s űzte, hajtotta őket. Világot látni, Világot ismerni indúltak.

Világgá indúltak, Világgá lettek. A Világé lettek.

Emberségnek, Teremtőnek, Igaz Embernek, Boldog Asszonynak, Élő Istennek

                                              hírét vitték a Világba. ____________ _

Fénylő ragyogásként vitték a hírt Világba népeknek, nemzetteknek: a Szer tanítását.

Az Úr tanítását a Szer-ről: a Szer etet, a Szer elem, a Szer tart.

Szerződéseket kötöttek, ha népekre leltek.

Kötést fel oldottak, fel, az Égbe.

Így lett az oldásból áldás.

Két szálon szövődik immár a rege szövedéke.

Két test-vér útján.

Egynek neve Hunor, győzhetetlen harcos népek vezérlő Ura.

Egynek neve Magyar, kinek népe a Magasztos Magos Tudásának őrizője.

Ketté szakadt a nép útja az időben, de

Együvé tartotta őket az Úr Igéje,   Ígérete.

 

                       

                       

Elvitték a Tudást messzi földre, tengeren túlra, hol puszta földön szárnyal Lélek és a Dal, s bő lények serege táplál Embert, Asszonyt s gyermeket.

Nem rettenő, vörös bőrű harcosok ők, őrei Tudásnak.

Tartották a Szert, őrizték a Tudást, dalolták a Dalt s teszik ezt máig.

 

És voltak, akik feledték, fel adták a Tudást, és voltak, akik el adták a Tudást.

Zúgó folyamként támadtak Fény őreinek kicsinyke magjára,

kiknek indúlniuk kellett. Úr városából, nyelvek zűrzavarából.

Hosszú Út várt most reájuk. Tudás magjának őreiként népek tengerén át Visszatérni Tündérhonba, visszavinni a Tudást, hogy

Föld Anya ölében megfoganjon, szárba szökkenjen, fává terebélyesedjen.

Világnak Fájává, Világ Világosságává váljon a mag ott, honnan ered.

Ott Honban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hegyekre, síkokra vonúltak.

Zúgott, áradt népek folyama, sodorta, űzte a Fény őrizőit.

Nehéz idők jártak: Tudásuknak súlya lett, mert nem leltek Teremtőtől nemzett népeket. Nehezedett a súly, teherré vált, mert feladatuk a Tan adása, tanítása s nem megtartása lett légyen, s e feladatnak most nem tudtak eleget tenni.

Fortyogott a népek zavaros tengere, s a viharban a sokaság nem látta a Fényt.

 

Kicsinyke időre ismét nyugodalmat leltek egymáshoz pártolt nemzettek Pártos Birodalmában.

 

Volt nép ez idő tájt, ki emlékezett még a Szer-re, mit az Úrral kötött, de feledte Tartani a Szert. Emlékezett még a Szövetségre, de feledte:

Az Úr a Szer etet.

Tudás magjának, Magos Tudásnak őrizőiből Ember Fiaként indúlt Egy, magában az Útnak Igaz, Igés Emberként, Isten gyermekeként.

Hogy a Teremtő elveszett népéhez vissza vigye a Fény Tudását, Szer elem tanítását.

Neve jel volt: az Úr a Szabadulás.

Jézus.

 

A nép figyelt a tiszta szóra, de nagyjait már végképp elvakította a vágy,

a gyűlölködés és a nem tudás. Nem látták a Fény ragyogását, nem hallották az Egy magában zengő tisztaságát, szelíd szavát, Szeretetét.

S a tiszta szívű Ember megfeszült a kereszt úton.

Világgá tette, Világnak adta Világosságát.

 

Világgá áldozta önmagát, s a Tudást: a Szer etet tudását.

 

 

                       

Zúgott tovább népek tengere, s zúgó vizek özönéből Tudás őreiként indúltak a kevesek, a Magosok Méd földekre, Szkíta síkra. Sorsuk: Tudásuk, s Teremtő Ősük jelölte jellel az irányt: vissza Tündérhonba, Föld Anya ölébe.

Se szabott irány vezetett újabb keresztútra, hol Egy másra lelt Tündérföldről régen indúlt népek árja, s Délről a mag őrizői, honba tartó, Haza menő magos Tudás hites megóvói.

Egy másra lelt Hunor s Magyar test vér népe, s Szert kötöttek.

Szert tartottak, amely tart még máig.

Fel futott az Égre Szívárvány hídja,

 s újra fel csendűlt a Dal. Fel, az Égbe.

Feladatul szabta nékik a Teremtő: visszatérni kezdetekhez, Föld Anya ölébe: Tündérhonba.

Őrizni a Tudást, s helyüket fel lelve, meg lelve hírül vinni hittel a Világnak:

A Megváltó Él

ÉI az Isten, s Élő Tudás fénye mutat Útat:

Szer elemmel hogyan lehet megmaradni Embernek, Asszonynak.

Hont foglalni, újra lelni Hunor népe tört el?re szél sebes vágtában, véget vetve

népek tengere örvénylő özönének. íjaik süvítve szelték az Eget.                                                    \ '

Uruk neve jel volt: Nagy Folyamnak árja.

Etele.

Étele, itala.

Jel volt karja: Isten kardja. Koronája Szent Korona: Isten adta.

Zúgó folyamként csaptak le kavargó világra.

 Oldották kötelékeit, vitték hírét a Tudásnak,

mely Nap Keletről érkezik most Ő utánuk,

Magyar nemzetté lett népének Igaz, Igés hitében.

Ott megálltak, szállást leltek Léleknek és Dalnak, hol született az Igaz Ember.

Havas hegyek koszorúzta földön, két folyam közében,

 Föld Anya ölében, Életfa tövében.

Tündérország tiszta földje ez, hol Szívárvány ragyog fenn az Égen.

Itt megálltak, hogy őrizzék, óvják Teremtő adta Anyánkat: a Földet.

Várták Magyar népét.