És nem lesz többé tiéd semmi.
 Tollad, virágos párnád másra vár...
 Mit magad köré épített egy élet,
 Nem több, mint összeomló kártyavár.

 Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
 Testvéredhez, ki szenved, szomorú.
 Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája,
 S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

 Hajolj hát hozzá, amíg beszélhetsz,
Harmatként hulljon szerető szavad:
 Mert jön egy nap, hogy elnémul ajkad,
 És soha többé vígasz nem fakad.

 Ma kezed még erős, a lábad fürge,
 Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget.
 Ma letörölhetsz verejtéket, könnyet.
 Oh, most segíts, ha megteheted.

 Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,

 Mindegy hogy ősz lesz, tél, vagy kora nyár,
 Mert nincs több időd, amit meg nem tettél,
 Azt nem teszed meg soha többé már.

 De ma még tiéd körülötted minden.
 És adhatsz, adj hát annak, kinek nincs.
 Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
 S kihull kezedből minden földi kincs.

 Csak az lesz tiéd, amit odaadtál,
 Csak az, mi minden kincsnél többet ér.
 A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
 Veled marad, s örökre elkísér.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés