A jelen kor embere egyre kiszolgáltatottabb, egyre függőbb a civilizáció által létrehozott ellátó rendszerektől. Minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus viselkedésre, az összeomlásra. Házainkat régen a faluszéli erdőből hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről kapjuk a földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ma a világ szemetét esszük a külföldi áruházláncokból…

A folyamatosan bonyolódó, idegen érdekeket kiszolgáló pókháló lassan már emberi létünket is veszélyezteti. Régen az emberek teremtettek, és élvezték teremtésük gyümölcsét: a termést, ma mindenki csavar egy az egész emberiséget elpusztító gépezetben. A pók kiszolgálására csapdába esett, körbenyálazott áldozatok kellenek: a gépezet a hitelek és  számlák csapdájában vergődő emberek életerejét szívja.

Hogyan tovább?

            A pókhálóból önerőből nehéz kiszabadulni, mert a pók már belénk fröcskölte mérgét, eltunyultunk, elpuhultunk elődeinkhez képest mind testben, mind lélekben. Magunktól képtelenek lennénk változtatni szokásainkon, mindenki rabja az angolvécének és a falból folyó melegvíznek. Ezért segít minket a Teremtő a pókháló elpusztításával.

Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre több konfliktussal járó emberi kapcsolatok hatását nem tudja követni a pókháló. Az egyre nagyobb árvizek elmossák a gátakat, az egyre nagyobb forróságok felisszák a vízkészleteket, az egyre több helyen fellángoló háborúk megeszik a globalizációt. Valamit bízzunk a Jóistenre is!

De fel vagyunk készülve az Özönvízre? Melyikünk tudna ma villany, gáz, gyógyszerek nélkül élni? Hányan tudnánk egy kályhát megépíteni, szappant főzni, vagy egy tehenet megfejni? Hányan ismerik a gyógynövényeket, az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós, a természetben használható tudása? Ki tud ma bárkát építeni?

Az önellátó közösségekről

            Ha egy élő szervezetet szélsőséges támadás ér, megszűnik a központi vezérlés és az egyes szervek „önálló életre kelnek”. Önellátóvá, önvezéreltté válnak, amíg vissza nem áll az egész-ség. Az emberiség is csak akkor tudja túlélni a támadást, ha élő szervezet mintájára kisebb önellátó, önvezérelt közösségekbe szerveződik. Hogy térhetünk át a vészműködésre?

            Minden önellátás alapja a föld. El lehet merengeni marsbeli űrtelepeken, földalatti túlélő városokon és öko/bio/enviro falvakon, de ezek elméletek, soha senki sem próbálta ki tartósan őket.  Egyetlen olyan rendszert ismerünk, amely évezredek alatt sem élte fel környezetét, bizonyíthatóan gazdagította az élő tájat, és emberi életet biztosított tagjai számára: ez a hagyományos, önellátó paraszti kultúra.

            Az önellátó paraszti kultúrákat mindenütt ugyanaz a betegség sorvasztotta el, megjelent a rákos daganat a tájban: a nagyvárosi lét. A daganat minden életerőt elszívott a tájból (embert, táplálékot, nyersanyagot) és méreganyagaival (árutermelő gazdálkodás) a maradék egészséges tájat is tönkretette. A nagyvárosok kiszolgálására jött létre a pókháló.

Mi a megoldás?

            A betegség létrejöttét megismerve a gyógyítás viszonylag egyszerű:

• el kell sorvasztani a daganatokat (ki kell költözni a nagyvárosokból)

• nem kell több mérget beengedni (ki kell lépni az árutermelésből)

Mindkét feltétel teljesül, a hagyományos módon, földből élő, önellátó és önvezérelt vidéki falvaknál. Nyilván mindenkiben felmerül, hogy akkor miért menekülnek faluról az emberek?

            A falusi emberek többsége ma nem a földből él, hanem éhbérért városba ingázik, faluját csak alvóhelyként használja. Az egyre kevesebb földből élő vidéki ember az árutermelés rabja: búzáját 30 forintért veszik meg, majd visszavásárolja a 300 forintos kenyeret (kb. fél kiló búzát tartalmaz). A traktoráért 1.000.000 (azaz egymillió) kiló búzát (100 vagonnyi) ad. A kegyelemdöfést a pók szolgálatában álló, a népétől elszakadt hatalom adja meg, aki elveszi a falutól a postát, iskolát, közigazgatást, persze a „fejlődés” nevében.

            De „az élet él és élni akar”, ezért egyre több falu próbál önellátóvá válni. (Legutóbb a szabolcsi Rozsály keltett nagy feltűnést, ahol az emberek a városból visszacsurgatott „segélyek” helyett földjeik erejét használva, önellátással törtek ki a hálóból.) Csak rá kell erősíteni a magától beinduló önvédelmi folyamatokra: ez a bárka program.

Hogy építsünk bárkát?

            A bárka program célja, hogy minél több lehetőséget adjunk egy családnak vagy nagyobb közösségnek az önellátásra. Ha valaki csak annyit megtesz, hogy kályhát épít és kutat ásat, már sokat tett a kiszolgáltatottsága ellen. Ha egy közösségben valaki megtanul hagyományos módon gyógyítani (gyógynövények, csontkovácsolás, kenés…), már csak súlyosabb esetekben kell külső segítség. Ha egy közösség képes arra, hogy egymást segítse, a bankoktól a „szociális hálóig” minden bilincs lehull róla. És határ a csillagos ég!

            A hagyományos paraszti kultúrában minden ember elsősorban paraszt volt: értett a növényekhez, állatokhoz, házépítéshez, de ezen felül mindenki valami többletet adott a közösségnek: bíráskodott, kovácsolt, gyógyított, vagy a lelkeket terelgette. Mindenki a helyén volt, mindenki a dolgát végezte, mindenki része volt az egésznek, ezért egészséges volt.

Nem kell újra feltaláljuk a melegvizet, a hagyományok felelevenítése mindenben segítséget nyújt. A népi gyógyítástól az évköri ünnepekig, a piacok szervezésétől a közbirtokosság (erdőbirtokosság, legelőtársulat stb.) működtetéséig minden tudás megtalálható néprajzi gyűjteményekben, vagy a köztünk élő öregek emlékezetében. Eljött az idő, hogy a girhes gebénk parazsat kapjon: a világ táltos lovakra vár!

A Föld legnagyobb bárkája: a Kárpát-medence anyaöle

Mik az akadályok?

A legfőbb akadály a pók mérge: saját lustaságunk és a belénk csepegtetett kishitűség (kicsik vagyunk, nem engedik, turáni átok stb.) de a természet – szerencsére - hamarosan nyakon csap bennünket. A második akadály a belénk nevelt mítoszok, a technikai fejlődésbe vetett hit, a munkahely szükségessége, a nyugdíj, a „tanulj hogy érvényesülhess” hibás mintái. Az akadályok harmadik csoportja külső: az ISO, a HAACP, az APEH, az EU állítólagos előírásai, melyek ma lehetetlenné teszik egy falu normális működését, de még az egészséges táplálkozást is. Ők a pókháló alkotóelemei, legegyszerűbb megoldás nem beléjük gabalyodni.

Ha az ember céget, egyesületet hoz létre, pályázik, láthatóvá válik: máris a pók győzött. Egy pókhálón kétféle stratégiával lehet átjutni: vagy elég nagy az alany, és átszakítja (ez a multik módszere), vagy elég kicsi ahhoz, hogy átcsússzon a hálón. Ezt a hálót nem önellátó gazdaságokra tervezték, ha nincs elszívható pénz a rendszerben, nem tudnak mit kezdeni a közösségekkel. Ezért akadályozza mindenhol a hatalom a helyi pénzek bevezetését.

Mik a legfontosabb feladatok?

A legfontosabb a bárkát építők összegyűjtése, és közösséggé kovácsolása. Erre a természet az esőcseppeket mutatja mintául. Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többiekkel. Az esőcseppek erekké, patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.

Ehhez olyan közösségi helyekre (mag-házakra) van szükség, amely a közösségi ünnepektől a kályhaépítő tanfolyamig, a helyi piacoktól a gazdakörökig mindenkinek otthont nyújt, mindenki magáénak érez. Ezeknek a házaknak a közösség erejéből, a közösség adományaiból és munkájából kell felépülniük, mert a közösséget a közös cél és a közös ritmus (a rítusok) szervezi eggyé. A pályázatokkal, „támogatásokkal” ez az erő vész el.

Egy délvidéki ismerősöm mesélte, hogy a Balkán-háborúnak még híre-hamva se volt, az öreg paraszt nénikék már elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, ruhákat, használati cikkeket: ösztöneik megsúgták a közeledő vihart. Hallgassunk a belső hangokra: ne várjuk meg a háborút!

(folytatjuk)

Géczy Gábor

MAG közösség

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés