Elődeink ezt a napot Tűzistennek, és az ő tüzének megszentelésére
ünnepelték. Hagyták a házakban kialudni az összes lángot, majd
kivonultak a megszentelt helyekre. Az ékszakát mulatozással, dallal,
tánccal múlatták, lakomáztak, majd napkeltekor meggyújtották a szent tüzet.
Ott természetes módon gerjesztettek egy nagy tüzet. / ha napos idő volt,
kristályokkal, vagy csiszolással. Dobolással, zajolással járkáltak
körben a tűz körül. Fokosaikkal befelé köröztek a tűztérbe, hogy
megtisztítsák azt. Áldozatot mutattak be Tűzatyánknak, és megköszönték a
jóságát, és hogy velük van. Az ünneplés végén mindenki vett az áldott tűzből és azt hazavitte, amelyből aztán otthon lángra lobbantották a ház tűzhelyét.
 A megszentelt tűz őrízte a házat és a ház melegét. Biztosította, hogy a tűz éltető legyen és ne romboló.
A tűzön keresztül kapjuk az ősi erőt, mely táplálja a magyar életet.
Őrízte a lelkeket és az életet. Ezt a hatalmas erőt kellett halovány
gyertyalánggá silányítani, ami által életerőnket táplálták Égi testvéreink.
Szertartásainkon meghívott őseinknek a túz ad otthont, akik akkor lépnek
a tűzbe, amikor fellobban a láng. Így, amikor a jelen magyarja együtt
van szent elődeivel, és közösen fohászkodik a jövő nemzedékért, jelenti
a nemzet teljességét.

Ilyen tűz megszentelő hely volt Pécs mellett a Zengő. Nem véletlenül
akarták odatelepíteni a radarállomást . A szent helyek akkor is
árasztják az áldott erőket, ha mi már nem is tartunk rá igényt, és
elfeledjük őseink szertartásait. Szerencsére a pécsiek ösztönösen
érezték, nem szabad a Zengőt engedni megrontani.

Gyújtsatok hát tüzet őseink szent ünnepére ! Gondoljatok szeretettel
Tűzatyánkra, és köszönjétek meg áldásait. Godoljátok meg, milyen lenne
az életünk nélküle!
A mai nap erői alkalmasak arra, hogy testünk feltöltődjön, a növekvő
Nap ereje segít bennünket. Használjátok!

Üdvözlettel: Nóri

*

Ül a faágon két sólyom. Látják, repülnek fölöttük a vadludak. Egyik sólyom sem fogja azt mondani a másiknak: testvér, odanézz, arra megy a többség, repüljünk velük együtt, hanem maradnak az ágon hűségesen, és élik tovább a maguk sólyom-életét. Bátorság kell ahhoz, hogy az ember színt valljon, talán igen, talán nem.

Könnyű a sólyomnak, mert ő sólyom (nem is akar más lenni, mint ami), könnyen felismeri saját fajtáját a madarak közt, ámbár minden madár szárnyal. De nehéz felismerni az embernek, emberek közt testvérét.

A hazug ember jól megvan hazug embertársával, igaz ember az igaz emberrel. De akkor mégis miért oly nehéz felismernünk saját fajtánkat? (Talán, mert jól össze vagyunk keverve?) Mert hazugságban él a világ, s mára a hazugság valóságérzetnek tűnik, s az igaz, hazugságnak.

Mikor a törvény a hamisat védi az értékestől, akkor az elme elmén.

Jézus urunk előtt is volt február másodika, és utána is. A magyarok igaz, „titokban” tartották a szerét a fény Istennő ünnepeként. Ő az, aki az örök igazság fényének szülő NŐJE, akit a Madar testvéreink elrejtettek a vallásokban, és így lett a FÉNY ISTENNŐ ünnepéből elpalástolva GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepünk, ha majd eljő az idő újra azok legyünk, akik vagyunk szabadok, mint a MADAR. Mára a tudatos tudat nem tudja mit is ünnepel, de a tudatalattinkban ott rejtőzik a TEREMTÉSTŐL az Ős tudás, amit napjainkban ki-ki a maga tudatos tudásával tart kik így, kik úgy.

Fontos közösen erősíteni a FÉNY ISTENNŐ ünnepén az Igaz Törvényét, melyen a tiszta tudás fénye keresztül ragyog a sötét, tekervényes tudatlanság útvesztőin. Legyen mindenkinek Igaz Tiszta Szeretet teljes fénye kívül épp úgy, mint belül. Ami a gyertya testében és fényében testet ölt, és amit valóban tisztelünk, az nem más, mint az örök világosság, amit úgy hív a magyar: Isten Törvénye-s Tudása, és Nagyboldogasszonyunk Anyai szeretete.

Új világ születésének hajnalához ért a földi ember élete, azon belül a Magyar s testvérnemzetei itt a Kárpát-medencében, s szerte a nagyvilágban.

„Amiképpen fenn a Mennyben, azonképpen itt a földön is” mondja a Mi Atyánk és a Mi Anyánk Isten törvényének kézi értelmező szótára.

Mit is jelent ez? Amikor a földön a férfi a házasságában élő nőnek mondja „kellene egy Gyerek”. Erre a Nő válasza „legyen”! Majd a szerelem tüzében eggyé válnak, s megfogan az első teremtményük, az első gyermekük. A férfi és a Nő közös gondolata az anyagban Megfogant és Testet öltött és megszületett az első teremtményük, a család szeme fénye, a gyermek.

Isten pontosan így teremtette a világot hét nap alatt. Közösen az Anya Istennel kigondolták, majd megcselekedték, s a Nagyboldogasszony világra hozta az első teremtést, a Világosságot, az-az Isten törvényét, s tudását, melyet szétosztott a földre született emberek közt, akit saját maga képére teremtett.

Az anya legnagyobb boldogsága az életében, mikor világra hozza gyermekét.

Ezért a teremtés nagy pillanatait őrzi a magyar nép a Teremtés óta. Időről időre, a kornak megfelelően megújítva és átörökítve a jövő nemzedéke számára. Az Anyaisten 7 szer volt boldog asszony amint az Atya Isten boldoggá tette Őt, s szülte világra a világokat 7 szer. Így lett az első legnagyobb ünnep a Boldogasszony ünnepek közt a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Majd mikor második alkalommal is boldog lett az asszony, ezt Gyümölcsoltó Boldogasszonynak nevezték el jó magyarjaink a nyugati vallásban. Folytathatnánk a sort, de ennek még nincs itt az ideje. Befejezésül álljon itt az Őseink tudásából egy gondolatsor, melyet Wass Albert közvetítélsével.

„ – A jó, ha útjára engeded, mindig legyőzi a rosszat –

Mondta mély dörmögő hangon az öreg -- , mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a fényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzása… Nehéz ezt felfogni, tudom – tette hozzá kis szünet után --, pedig ebben rejlik a nagy titok…

- Micsoda titok? – fakadt fel a gyermekből a kíváncsiság.

Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs.

- Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Megvagyon

írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan -- . Uralmat, s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondotta volt, hogy: „ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!” Már pedig a mustármag a minden egyéb magvak közt is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj …

A gyerek csillogó szemei rávilágítottak.

-- De magában van ugye, Öregapó? Az öreg ránézett, s nézte hosszasan.

-- Benned is van, gyerek – felelte csöndesen --, érzem és tudom, hogy ott van benned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jók titkát. Emlékszel mit tanítottam neked a minap a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadékaljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és soha el ne feledd, olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg, Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami a világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akár csak az a törött üveg az út szélén, amit a sárba tapos a jószág.

Csönd volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s tűz ott a barlang szájában föllángolt újra.

-- Bizony erre teremtette volt az Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra-, hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elbutult akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságban, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit nem teremtett az nincs. Érted? Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga, meg nem tapasztalja a rosszat, amit kitalált, addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He? De mind ez sok tenéked gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől…”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés