Beazonosítása egyszerű, minden stílus alapító sugározza magából a harcos archetípus jegyeit. Azt gondolnánk, hogy a kirobbanó fizikum a születéstől járuléka ennek a kasztnak, de ez nem így van, számtalan mester gyenge fizikumú gyerek volt és elmondhatjuk ennek az ellenkezőjét is. Ami mindnyájuk közös tulajdonsága, hogy lelkük a harcos lét eszenciájának hordozója. Ez a minőség sokkal régebbi, mint maga az ember. Markáns megjelenése stílust teremt, és úgy vonzza a hasonló karaktert, mint mécses lángja a rovarok raját.

Számtalan madárfiókát neveltem fel életemben, de mindegyiken láttam, hogy tudatában van annak, hogy tud repülni, még mielőtt azt megpróbálta volna. Szárnyakkal született és vele született azok használatának képessége is. De igazán madárrá a repülés gyakorlása tette.

Harcosnak születtem és tudom, ahhoz, hogy beteljesítsem hivatásomat, csak egy dolgot kell tennem - gyakorolnom kell. És azt is tudom, hogy csak a halál lesz képes ettől elválasztani.

A harci művészeti iskolákban tornyosuló ellentétek oka, hogy a tagok soraiban vannak harcosok és nem harcosok. Ahogy a harcost be tudjuk azonosítani, ugyanúgy a nem harcost is. Ők azok, akik megérkeznek. Számukra egy fokozat elérése a cél a hozzátartozó státusszal, és külsőségekkel, és ha ez megvan, tovább már nincs, miért küzdeni. Ha egy nem harcos és egy harcos sérül, az ugyanúgy fáj mindegyiküknek, a különbség csak az, hogy míg az előbbi szenved, az utóbbi nem. A harcos számára a gyakorlás csak egyféleképpen jelenthet szenvedést, ha elmarad.

Ha egy harcművészeti iskola tagságának nagyobbik felét a nem harcosok teszik ki, a helyzet még kezelhető. De ha akár egy is bekerül a vezetésbe, rángatni kezdi a kormányrudat, és ha a számuk elér egy kritikus szintet, a vonat kisiklik.

Minden embernek joga, hogy gyakorolhasson bármilyen irányzatot. Egy harcos számára nem is lehet kérdés, hogy átadja-e a tudását. De ha a vezetés arra alkalmatlanok kezébe kerül, az nagy hiba.

A harcművészeti iskolák többségének a sírba eresztő kötele az, hogy a taglétszám nagyobb arányban nő, mint ahogy azt a szellemi tanítások befogadása lehetővé tehetné. A nagy sietségben, jó esetben csak a helyes technika elsajátítására van idő. Rossz esetben még erre sem. Miközben a mozdulatok minőségének javításával van mindenki elfoglalva, a spiritualitás háttérbe szorul. Így válnak jelentős harcművészeti iskolák sportegyesületekké. Mikor ez megtörténik, a harcosok siratják, a nem harcosok pedig fellélegeznek.

Nem látom akadályát, hogy egy szervezet nagyra nőjön, de ez nem mehet gyorsan. Ha a tempó elér egy kritikus szintet, sérül a szellemiség. Ha ez fokozódik, sérül a technika is. Az előrehaladás sebességét nem annak gyorsasága adja, hanem az, hogy nem követűnk el hibát. Mert minden hibát javítani kell és ez rengeteg idő. A hibák javításának pedig leghatékonyabb módja, ha nem követjük el őket. Lassan haladunk, nem hibázunk és ettől nagyon gyorsak tudunk lenni.

Egy harcos azért tagja egy harcművészeti iskolának. mert itt keres választ a lét nagy kérdéseire.

Egy nem harcos azért tagja egy harcművészeti iskolának. mert ide menekül a lét nagy kérdései elől.

Egy mester pedig attól mester, hogy ezt pontosan látja.

Az a mester, aki nem képes a technika tökéletes végrehajtására - béna.

Az a mester, akiből hiányzik a spiritualitás - vak.

A tanítványok többsége többnyire ebből a kettőből választhat, mert a szervezetek rivalizációjából és az egyéni karrierek gyors beteljesítéséből adódó tempó nem tette lehetővé elegendő mennyiségű épkézláb mester kifejlődését. Az a néhány kiváló harcos, aki felemelte a szavát, a maradi vagy a maximalista jelzővel a homlokán, a partvonalon landolt.

Az áldatlan helyzetből egyesek a sport felé rohannak, lerázva magukról azt a kevés tradíciót is, mely időközben rájuk ragadt. Miután nem sikerült magukévá tenni, úgy is csak akadályozná őket a továbbjutásban. Míg mások szektásodnak és ellenkező irányban rugaszkodnak el a valóságtól.

Egy harcművészeti iskola a harcos archetípus otthona. Az iskolák összeomlásával nem kevesebb veszély fenyegeti ezt a kasztot, mint hogy hontalanná válik.

Lehet, hogy a ház már nem a miénk, lehet, hogy már az utca sem, de van, amit sohasem vehetnek el tőlünk.

Az ÚT örökre a miénk marad!

Kassai Lajos

Kaposmérő, 2010. március 02.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés