BÁRKA PROGRAM
-----------------------------------------------------

Ha közelít a tél, egyre sötétebb és hidegebb lesz, az élet. Burkot -
bárkát épít magának, hogy túlélje a számára kedvezőtlen időszakot.
Odúkba vonulnak az állatok, fészkekbe bújnak a magok, hogy átmentsék az
életet a kikeletig. A Biblia szerint az emberiség telét is egy bárka
segítségével vészelte át Noé, mikor az Isten letörölte a Földről a
tévútra tévedt emberiséget.

Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet az akkorihoz: ennyi gyilkos
támadás még soha nem érte bolygónkat, ennyi beteg, sérült, boldogtalan
embert még soha nem hordott hátán a Föld. Számos természeti- és
társadalmi folyamat arra utal, hogy tévedéseinkért nemsokára fizetnünk
kell. A kérdés csak az: mit tud átmenteni az emberiség a túlsó partra?

A jelen kor embere egyre kiszolgáltatottabb, egyre függőbb a civilizáció
által létrehozott ellátó rendszerektől. Minél bonyolultabb egy
rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus
viselkedésre, az összeomlásra. Házainkat régen a faluszéli erdőből
hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről kapjuk a
földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ma a
világ szemetét esszük a külföldi áruházláncokból...
A folyamatosan bonyolódó, idegen érdekeket kiszolgáló pókháló lassan
már emberi létünket is veszélyezteti. Régen az emberek teremtettek, és
élvezték teremtésük gyümölcsét: a termést, ma mindenki csavar egy -
az egész emberiséget elpusztító - gépezetben. A pók kiszolgálására
csapdába esett, körbenyálazott áldozatok kellenek: a gépezet a hitelek
és számlák csapdájában vergődő emberek életerejét szívja.

Hogyan tovább?

A pókhálóból önerőből nehéz kiszabadulni, mert a pók már belénk
fröcskölte mérgét, eltunyultunk, elpuhultunk elődeinkhez képest mind
testben, mind lélekben. Magunktól képtelenek lennénk változtatni
szokásainkon, mindenki rabja az angol vécének és a falból folyó meleg
víznek. Ezért segít minket a Teremtő a pókháló elpusztításával.
Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre több konfliktussal
járó emberi kapcsolatok hatását nem tudja követni a pókháló. Az egyre
nagyobb árvizek elmossák a gátakat, az egyre nagyobb forróságok
felisszák a vízkészleteket, az egyre több helyen fellángoló háborúk
megeszik a globalizációt. Valamit bízzunk a Jóistenre is!
De fel vagyunk készülve az Özönvízre? Melyikünk tudna ma villany, gáz,
gyógyszerek nélkül élni? Hányan tudnánk egy kályhát megépíteni,
szappant főzni, vagy egy tehenet megfejni? Hányan ismerik a
gyógynövényeket, az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós,
a természetben használható tudása? Ki tud ma bárkát építeni?

Az önellátó közösségekről:

Ha egy élő szervezetet szélsőséges támadás ér, megszűnik a központi
vezérlés és az egyes szervek "önálló életre kelnek".
Önellátóvá, önvezéreltté válnak, amíg vissza nem áll az
egész-ség. Az emberiség is csak akkor tudja túlélni a támadást, ha
élő szervezet mintájára kisebb önellátó, önvezérelt közösségekbe
szerveződik. Hogy térhetünk át a vészműködésre?
Minden önellátás alapja a föld. El lehet merengeni marsbeli űrtelepeken,
földalatti túlélő városokon és öko/bio/enviro falvakon, de ezek
elméletek, soha senki sem próbálta ki tartósan őket. Egyetlen olyan
rendszert ismerünk, amely évezredek alatt sem élte fel környezetét,
bizonyíthatóan gazdagította az élő tájat, és emberi életet
biztosított tagjai számára: ez a hagyományos, önellátó paraszti
kultúra.
Az önellátó paraszti kultúrákat mindenütt ugyanaz a betegség
sorvasztotta el, megjelent a rákos daganat a tájban: a nagyvárosi lét. A
daganat minden életerőt elszívott a tájból (embert, táplálékot,
nyersanyagot) és méreganyagaival (árutermelő gazdálkodás) a maradék
egészséges tájat is tönkretette. A nagyvárosok kiszolgálására jött
létre a pókháló.

Mi a megoldás?

A betegség létrejöttét megismerve a gyógyítás viszonylag egyszerű:
- el kell sorvasztani a daganatokat (ki kell költözni a nagyvárosokból)
- nem kell több mérget beengedni (ki kell lépni az árutermelésből)

Mindkét feltétel teljesül, a hagyományos módon, földből élő,
önellátó és önvezérelt vidéki falvaknál. Nyilván mindenkiben
felmerül, hogy akkor miért menekülnek faluról az emberek?
A falusi emberek többsége ma nem a földből él, hanem éhbérért
városba ingázik, faluját csak alvóhelyként használja. Az egyre kevesebb
földből élő vidéki ember az árutermelés rabja: búzáját 30
forintért veszik meg, majd visszavásárolja a 300 forintos kenyeret (kb.
fél kiló búzát tartalmaz). A traktoráért 1.000.000 (azaz egymillió)
kiló búzát (100 vagonnyi) ad. A kegyelemdöfést a pók szolgálatában
álló, a népétől elszakadt hatalom adja meg, aki elveszi a falutól a
postát, iskolát, közigazgatást, persze a "fejlődés" nevében.
De "az élet él és élni akar", ezért egyre több falu próbál
önellátóvá válni. (Legutóbb a szabolcsi Rozsály keltett nagy
feltűnést, ahol az emberek a városból visszacsurgatott "segélyek"
helyett földjeik erejét használva, önellátással törtek ki a
hálóból.) Csak rá kell erősíteni a magától beinduló önvédelmi
folyamatokra: ez a bárka program.

Hogy építsünk bárkát?

A bárka program célja, hogy minél több lehetőséget adjunk egy
családnak vagy nagyobb közösségnek az önellátásra. Ha valaki csak
annyit megtesz, hogy kályhát épít és kutat ásat, már sokat tett a
kiszolgáltatottsága ellen. Ha egy közösségben valaki megtanul
hagyományos módon gyógyítani (gyógynövények, csontkovácsolás,
kenés...), már csak súlyosabb esetekben kell külső segítség. Ha egy
közösség képes arra, hogy egymást segítse, a bankoktól a "szociális
hálóig" minden bilincs lehull róla. És határ a csillagos ég!
A hagyományos paraszti kultúrában minden ember elsősorban paraszt volt:
értett a növényekhez, állatokhoz, házépítéshez, de ezen felül
mindenki valami többletet adott a közösségnek: bíráskodott, kovácsolt,
gyógyított, vagy a lelkeket terelgette. Mindenki a helyén volt, mindenki a
dolgát végezte, mindenki része volt az egésznek, ezért egészséges
volt.
Nem kell újra feltaláljuk a melegvizet, a hagyományok felelevenítése
mindenben segítséget nyújt. A népi gyógyítástól az évköri
ünnepekig, a piacok szervezésétől a közbirtokosság (erdőbirtokosság,
legelőtársulat stb.) működtetéséig minden tudás megtalálható
néprajzi gyűjteményekben, vagy a köztünk élő öregek emlékezetében.
Eljött az idő, hogy a girhes gebénk parazsat kapjon: a világ táltos
lovakra vár!

Mik az akadályok?

A legfőbb akadály a pók mérge: saját lustaságunk és a belénk
csepegtetett kishitűség (kicsik vagyunk, nem engedik, turáni átok stb.)
de a természet - szerencsére - hamarosan nyakon csap bennünket. A
második akadály a belénk nevelt mítoszok, a technikai fejlődésbe vetett
hit, a munkahely szükségessége, a nyugdíj, a "tanulj hogy
érvényesülhess" hibás mintái. Az akadályok harmadik csoportja
külső: az ISO, a HAACP, az APEH, az EU állítólagos előírásai, melyek
ma lehetetlenné teszik egy falu normális működését, de még az
egészséges táplálkozást is. Ők a pókháló alkotóelemei,
legegyszerűbb megoldás nem beléjük gabalyodni.
Ha az ember céget, egyesületet hoz létre, pályázik, láthatóvá válik:
máris a pók győzött. Egy pókhálón kétféle stratégiával lehet
átjutni: vagy elég nagy az alany, és átszakítja (ez a multik módszere),
vagy elég kicsi ahhoz, hogy átcsússzon a hálón. Ezt a hálót nem
önellátó gazdaságokra tervezték, ha nincs elszívható pénz a
rendszerben, nem tudnak mit kezdeni a közösségekkel. Ezért akadályozza
mindenhol a hatalom a helyi pénzek bevezetését.

Mik a legfontosabb feladatok?

A legfontosabb a bárkát építők összegyűjtése, és közösséggé
kovácsolása. Erre a természet az esőcseppeket mutatja mintául. Az
esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek
vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a
sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többiekkel. Az
esőcseppek erekké, patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá
terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.
Ehhez olyan közösségi helyekre (mag-házakra) van szükség, amely a
közösségi ünnepektől a kályhaépítő tanfolyamig, a helyi piacoktól a
gazdakörökig mindenkinek otthont nyújt, mindenki magáénak érez. Ezeknek
a házaknak a közösség erejéből, a közösség adományaiból és
munkájából kell felépülniük, mert a közösséget a közös cél és a
közös ritmus (a rítusok) szervezi eggyé. A pályázatokkal,
"támogatásokkal" ez az erő vész el.
Egy délvidéki ismerősöm mesélte, hogy a Balkán-háborúnak még
híre-hamva se volt, az öreg paraszt nénikék már elkezdték
felvásárolni a tartós élelmiszereket, ruhákat, használati cikkeket:
ösztöneik megsúgták a közeledő vihart. Hallgassunk a belső hangokra:
ne várjuk meg a háborút!

Géczy Gábor
MAG közösség

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés