Gyerekkoromban nekem is volt Benedek Elek mese könyvem.

Először Édesapám olvasott fel belőle, az után én. A mesék révén megkaptam, ami a lélek mitikus rétegeihez szól. Legfontosabb a mesénél és a mítosznál, hogy az élő szóban legyen előadva, a lélek a lélekhez szóljon.

A mese a gyermek  lelki egészségének forrása.
Mi a mese és a mítosz? Évezredek ősi tudása az életről a nép életéről eredetéről.

Ez nem egy puszta tudás, ismerethalmaz, hanem az élet része, mely segített eligazodni az életben. De nem csak eligazított a mese, a mítosz az életben, hanem a beavatás eszköze is volt.

A beavatások célja meg az volt, hogy megtaláld önmagadban emberi teljességedet. A népmese beavatás, ami révén aktiválódik a gyerek lélek mitikus rétege, mely később alapját képezi a mítoszok befogadásának.

Ha ez gyerekkorban nem történik meg, akkor a nép elveszíti mítoszait. És a nép mely elveszíti mítoszait az szét hullik, már csak a puszta nyelv tartja egybe, ami már gyenge megtartó erő. Széchenyi nagyot tévedett, amikor azt mondta, hogy nyelvében él a nemzet. Amely nemzet, már csak nyelvében él, az elveszítette önön lelkét, igazi megtartó erejét. A népet, nemzetet az élő szóban elmesélt mese, mítosz tart meg, mely egy igazi közösségi élményt nyújt.

De hol élnek a mítoszok, mesék? Önön lelkünkben, a nemzet önön lelkében

Benedek Elek 150 éve, 1859. szeptember 30-án született. Mesegyűjtő munkásságának köszönhetően nemzedékek merítették szókincsüket, beszédfordulataikat akaratlanul is az ő könyveiből. A jó és szép mesekönyv gyermekkorunk meghatározó darabja, de egy mívesen megmunkált kötetből még gyerekeinknek is mesélhetünk.

.

A mese  felfedi népeink gondolkodásmódját, s azt az ősi tudást és bölcsességet, amit eleink sűrítettek népmesekincsükbe és hagyományoztak ránk, hogy segítsen bennünket élni. Mert a mesékből választ kaphatunk a kérdéseinkre, megtalálhatjuk helyünket és boldogságunkat a világban - megérthetjük az élet értelmét. Ez különösen fontos ma, amikor a televízió és a számítógépes játékok kiölhetik a gyerekek fantáziáját, s azt sugallják, hogy a sárkány legyőzéséhez elég megnyomniuk egy gombot. A mesék lehetséges és lehetetlen határán zajló konfliktusaiból azonban megértik a nehézségek kikerülhetetlenségét, megismerik a küzdés stratégiáit, a túléléshez szükséges erők forrását, a "jó tett helyébe jót várj"erkölcsi parancsát.

Meseolvasás közben teljesedik ki a gyerekek és a felnőttek kapcsolata, s a kicsik a mesék csodáin keresztül, de a felnőtt értelmezésében ismerkedhetnek meg a világ összetettségével.
Minél több kisgyerek részesüljön hát a mesélés nem mindennapi örömében!

Népmesekutatók vizsgálták a jelenséget: mi lehet az oka annak, hogy a népmese hagyományos szerepe a paraszti kultúrában megváltozott, a felnőtt hallgatóság kommunikációs rendszerének részéből hogyan vált fokozatosan a gyermekek kizárólagos műfajává. Talán már a XIX. század derekától nyomon követhetjük ezt a váltást, jószerével éppenséggel Benedek Elek szeme láttára, de mindenképpen az ő életében nőtt meg a mese szerepe a nevelésben és a gyermekek kommunikációs készségének fejlesztésében. Megfordítva a kérdést: vajon nem éppen Benedek Eleknek köszönhetjük, hogy a magyar falusi közösségekben élő mesemondás, a kizárólag szájhagyomány útján terjedő népmesei hagyomány meghódította a részben idegen eredetű városi polgári kultúrát is, máig hatóan elevenebbé, fordulatosabbá téve nyelvhasználatunkat. Ha nagyon igyekszünk, talán még találhatnánk valami kerek évfordulót is, ami miatt Benedek Elek ilyen irányú munkásságáról lefújhatjuk a port, hiszen az EU-csatlakozás, a globalizáció, a rengeteg nevét kereső új fogalom roppant időszerűvé teszi a kérdést: vannak-e belső tartalékai a magyar nyelvnek, a sokféle elemet magába ötvöző magyar kultúrának, hogy erre az új kihívásra is sikeresen válaszoljon. Ezért is érdemes okulás végett közelebbről szemügyre venni az előttünk járók hasonló gondjait.

Nem volt túl sok szerencséje Benedek Eleknek sem a kortárs, sem a későbbi korok irodalomtörténészeivel, egy kicsit mintha kilógott volna valamennyi előre kimódolt skatulyából. Nem volt elég modern, sem kellőképpen nép-nemzeti modorú, meg aztán egyik irodalmi-politikai csoportosulás iránt sem kötelezte el magát kizárólagosan. Így fordulhatott elő az, hogy bár jelképesnek számított hazatérése, végleges hazatelepedése Kisbaconba 1921 derekán, amikor százezrek fogtak okkal vagy ok nélkül vándorbotot a kezükbe, és hagyták itt Erdélyt, 1929-ben bekövetkezett halála után inkább csak szűkebb pátriájában volt töretlenül népszerű
Benedek Elek születésének vagy halálának kerek évfordulói alkalmat adtak arra, hogy számba vegyék irodalmi hagyatékát, és Balogh Edgárnak köszönhetően a helyére került a kritikus, a harcos közíró, az elmaradott székely vidékek gazdasági fellendítésének fáradhatatlan szószólója.¹

A Magyar Kritika hasábjain Ifjúsági irodalom című cikkében  ezt írja, ami nem egyszer ma is időszerű

„A magyar ifjúsági irodalomnak akkor valóban szomorú képe volt. Íróink közül alig egy-kettő ereszkedett le a gyermekvilághoz, a jó magyar gyermek- és ifjúsági könyvet ujjunkon össze lehetett számolni, ami volt, mind idegenből került: idegen képek, együgyű versikék, mesék, történetek kíséretében, megrontói a magyar nyelvérzéknek, a szellemnek, az ízlésnek, az egészséges gondolkodásnak. Az újságkritika akkor sem volt különb, mint ma – figyelmeztet a cikkíró. – A könyvnek a cifra tábláját nézték, tartalmával senki sem törődött, tanárok és tanítók tájékozatlanul állottak: azt vették, ami a kezükbe akadt.”²

„Száraz, lélek nélkül való, rossz magyarságú tankönyvek, nem írói hivatottsággal s a gyermeki lélek ismeretének hiányával, hevenyészve írt könyvek – mintegy szövetkeznek a gyermek kedélyének, nyelv- és stílusbeli érzékének megrontására, s mert a maga idejében nem a neki való könyveket adják kezébe, ellenőrizetlenül merül a kalandos, idegfeszítő történetek olvasásába: lassanként elcsenevészesedik lelkében az igazi szép iránt való érzék, és meglett korban is a könnyű, irodalmi érték nélkül való olvasmányokat keresi, míg végre azokat is megunja és – semmit sem olvas.”

Benedek Eleknek az volt a célja, hogy a minisztériumot, sőt a Magyar Tudományos Akadémiát jó ifjúsági könyvek íratására, terjesztésére buzdítsa. Pályadíjak kitűzésével támogathatná az ügyet az állam, az ajánlott és ajánlható művekből összeállított könyvjegyzékekkel segíthetnék a tanítók, tanárok munkáját, a kiadókat is jutalmazhatnák, ha értékes könyveket jelentetnek meg. Ugyanakkor figyelmeztet a felszólaló arra is, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom művelése egyáltalán nem könnyű feladat, csak egyik feltétele az írói tehetség. „A legzseniálisabb író is kudarcot vall – hirdeti –, ha tehetségéhez nem járul mélységes mély kedély s mindenekfelett: a gyermekvilágnak erős szeretete. Annak, ki gyermekkönyv írásába fog, kell hogy érezze vagy érezte legyen valaha a családi élet melegét, kell hogy részese legyen, vagy lett légyen valaha a családi élet örömeinek és aggodalmainak; kell hogy le tudjon szállni a gyermekvilág esze járásához, kedvteléseihez, s éppen nem felesleges, ha mindezekhez lelkében van még a gyermekével rokon vonás: egy csepp naivitás.”

Arra figyelmeztet Benedek Elek, hogy az elérendő cél: értő közönséget nevelni a magyar irodalom befogadására. Hiszen az irodalmi értékű ifjúsági olvasmányokon felnőtt nemzedék fejlett ízlése és kritikai érzéke saját könyvtárában sem tűrné meg a selejtes holmikat, és nem csupán képes újságokból merítené műveltségét. Maga is jó példával jár elöl, s mert úgy érzi, otthonról jól feltarisznyálták, amikor nekivágott útjának, az ő korában még az ország nagyobbik részében élő hagyományos társadalomban, műveltségben gyökerező, a teljes életet átszövő népmeséket használja fel eszközként. Nem egyszerre, fokozatosan jött rá, hogy kár parlagon hagynia népmesei tudását, beszélőkészségét, s az élő beszéd fordulataival fokozatosan, de nagyon eredményesen egységesítette, magyarosította, vagy ha úgy tetszik egyenesen székelyesítette a XIX–XX. század fordulójára a köznyelvet.

Gyaníthatóan a sorra születő saját gyermekein próbálhatta ki a népmesék hatását, és a hagyományosan felnőtt közösségek kommunikációs rendszerébe illeszkedő, közös munkák (fonók, tollfosztás, dohányfűzés, kukoricamorzsolás stb.) vagy huzamosabb együttlét (erdőlés, katonáskodás) egyhangúságát oldó funkció mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a mesék oktató-nevelő szerepe, és a gyermek szellemi fejlődésének irányító rendszerévé válik Benedek Elek száján-kezén-tollán.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés