Egy tizenhét éves kölyök írása: Most vagyunk a legveszélyesebbek, már nincs mit veszítenünk!     2008 január 02 - szerda, 0:04

Eljön még a gyermekek éve! 2008 van. 88 év telt el Trianon óta, amely történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. Sajnos az még nagyobb tragédia, ami ebben a 88 évben történt. „Magyar az, akinek egy kicsit is fáj Trianon" hangzik az egyik legigazabb mondás. Vajon mennyi magyar él ebben az országban? Sajnos tudjuk a választ. Pontosan ismerjük. Akik 2004 decemberében a megfelelő helyre tették a keresztet. Akik nem hittek egy hazug szavának, miszerint húszmillió román jön megcsonkított hazánkba. Az igaz magyarok nem hittek egy másik hazugságnak sem, mely szerint ha az átkos határon túli magyarok megkapják a kettős állampolgárságot, akkor húsz évre biztosított a győzelmük. Hatalmas hazugság. (A mai magyar „demokráciában" csak az szavazhat parlamenti képviselőre, akinek van az államterülethez való tényleges kötődése.) Szerinte a kettős állampolgársággal máris visszakaptuk az összes elcsatolt területet.  Szerintem egyik párt sem akarta igazán a magyarok érdekeit szolgálni. A mai vezetőségben senki sem szolgálja a magyarság érdekeit. Csak az ő érdekük van szem előtt. Csak ők számítanak. Tizenhét éves vagyok. Nem diszkóban ünneplem az újévet. Nem egy alkoholistákkal teli házibuliban várom az éjfélt. Itthon ülök Szilveszter éjszaka. De nem a tévét bámulom. Nincs benne semmi értelmes. Megnéztem, tudom. Az egyik csatorna az ő ostobaságaikkal tömi az emberek fejét. Egy másikon kommunista zagyvaság megy. A harmadikon cigány műsort adnak éppen. Most is megy az agymosás. A szobámban ülök. A nemzeti rock legnagyobbjait hallgatom, néha kinézek az ablakon, és a hóesését csodálom. A házakat, az utcát, a járdát. Minden hófehér. Minden tiszta. Semmi feketeség, semmi romlottság nincs benne. Ilyen tökéletesnek képzelem el a Mennyországot, a Hősök Mulató Mezejét, a Valhallát, vagy hívjuk bárhogyan. A helyet, ahol földi szenvedések után Isten kegyelméből kerülünk.   Néha a szoba déli falán lévő ezerkilencszáztizennégyes Magyarország térképére nézek. A vármegyék címereit figyelem. Mennyi különbség és hasonlóság van közöttük. Végig szalad a szemem a városok nevein. Kassa, Eperjes, Munkács, Beszterce, Nagyvárad, Csíkszereda. Magyarok ezrei élnek itt, akikre egy idegen nép idegen újéve köszönt.   Néha a nyugati falon függő napkeresztet figyelem. Mily egyszerű és csodálatos jelkép. Sokan rettegnek tőle, sokan éltetik. Már-már félelmetes az ereje. Az az erő, amit szimbolizál. Egy egyszerű jelkép. ők mégis rettegnek tőle. Mert tudják, hogy sokan meghalnának érte.   Egyre közeledik a reggel. Azon tűnődöm, hogy az új év vajon mit hoz számomra? Mit hoz a magyarságnak? Mit hoz a világnak?   Eltöprengek az elmúlt éveken. Eszembe jut az a sok fájdalom és ellenségeskedés, amit a magyarságom miatt kellett elszenvednem. Amit minden magyarnak el kell viselnie.   2001. Az egyik legszebb gyerekkori emlékem. Negyedikes voltam. Évvégén kellett írni egy fogalmazást, hogy mi az álmom. Azt írtam, vadászpilóta vagyok, Erdély visszaszerzéséért harcolunk, és addigra már a többi elcsatolt területet visszaszereztük.   Ezután öt szégyenteljes év következett. Eltávolodtam Istentől, hazától, mindentől, ami fontos.  2006. Újra megtaláltam az igaz magyarságot. A tüntetéseken én is ott voltam. Hittem a győzelemben. Hittem abban, hogy végre a magyarok írják a saját sorsukat. A remények nem váltak valóra. Mégis sokat nyertem azokban a hetekben. Ráébredtem az igazságra. Arra, hogy ők bármire képesek a saját érdekükben. Addig úgy hittem, egy szabad országban élek. Rá kellett ébrednem: a rendszerváltás elmaradt. Semmi sem változott. Sőt! Talán még rosszabb lett.   Ma már nyitott szemmel járok a világban. Elszomorít, amit látok és tapasztalok.  Valósággal üldözik a magyarokat. A nemzeti jelképeinket nem tisztelik. De már az is baj, ha más tiszteli. Idén Mikulásra osztálytársamtól egy csodálatos ajándékot kaptam. Egy fából kivágott Magyarország, benne a kiegyezéskori címer, babérkoszorú és rovásírással ráírva: „Vesszen Trianon". Nem fért bele a táskámba, ezért a kezemben vittem óráról órára. Egyik antimagyar évfolyamtársam Horvátországnál megfogta és röhögve kijelentette, hogy ez kutya játéknak lenne jó! Be is mutatta, hogyan dobná el. Ez természetesen nem sértett senkit, hiába védi a kommunista alkotmányunk is a magyar címert. Azon már mindenki felháborodott, amikor kijelentettem, ha eldobja, akkor a bakancsommal fogok beleállni a szájába!   Ezer és ezer ilyen példát tudna mondani minden magyar ember, aki vállalja magyarságát. Nem elég, hogy nem tisztelik a jelképeinket, kultúránkat, hagyományainkat, még azokkal is ellenségeskednek, akiben még van egy kis nemzeti érzelem. A médiából is csak árad a sok értelmetlen zagyvaság, amivel bolondítják a népet. Mivel a médiát ők irányítják, ezért nem is várok mást. Ennyire súlyos helyzet még sohasem volt. Még sohasem tiporták ennyire sárba a magyarságot. Már nem is nézek tévét, mert szégyen, mennyire meggyalázzák a jelképinket. Magyar ember sincs a képernyőn. ők a vezetők minden fontos pozíción. Egyre kevésbé titkolják a céljaikat. Már fölösleges is rejtegetni, mert úgy is látszik. Már kiirtottak minden nacionalizmust az emberekből. Szerencsére nem mindenkiből. Vannak még magyarok. Június negyedikén még megtelik egy-egy tér a megemlékezőkkel. Vannak még, akik küzdenek a magyarok megmaradásáért. Az ő céljukkal ez ellentétes. Nem tetszik Nekik, hogy vannak még magyarok a Kárpát-medencében. Mindet megtesznek, hogy eltiporjanak minket. Koholt vádakkal be akarják tiltani a jelképeinket. Üldöznek és gyaláznak minket. Minden eszközzel próbálnak eltüntetni minket.   A támadás egyre nagyobb és egyre kisebb az esélyünk a visszavágásra. Az igaz magyarok száma sajnos fogy.  De félnek tőlünk! Tudják, hogy minden emberben ott van még a honfoglalók vére! A vér nem válik vízzé, hiába akarják! Bármi történjék, mi magyarok vagyunk. Az ereinkben folyik őseink vére! Képesek vagyunk még most is egy világbirodalmat megdönteni!   Most vagyunk a legveszélyesebbek. Már nincs mit veszítenünk! A hazánkat elvették, a múltunk meggyalázták, a jelenünk értelmetlen, jövőt pedig tönkretették! Szörnyű ezt belátni, de el kell ismernünk. Már nincs mire várnunk! Már nincs hova hátrálnunk! Meg kell állítani az ellenséget! Nem védekezni kell, azzal már elkéstünk. Támadni kell! Ez az egyetlen esélyünk. Ettől rosszabb helyzetbe már nem kerülhetünk! Számunkra már csak a Győzelem vagy a Halál maradt. A jelenlegi helyzetben a Halált kaptuk. Lassú és szomorú halált. Nekünk is választanunk kell: Háború vagy Szégyen. Mi ne válasszuk a szégyent, hogy aztán háborút kapjunk!   Egy háborút sok eszközzel lehet vívni. Szeretném hinni, hogy nekünk még elég „érvágyúkkal" és „igazságbombákkal" harcolnunk, de kezdek kételkedni ezek hatásosságában.   Magyar Testvérek! 2008 van. Egy új év, egy új remény. Higgyünk egy Istenben! Higgyünk egy Hazában. Higgyünk egy örök isteni igazságszolgáltatásban! Higgyünk Magyarország feltámadásában! De ne csak higgyünk, cselekedjünk is. Tegyünk valamit a hazáért! A 2008-as év legyen a tettek éve. Minden magyar ember tegyen valamit az ország fennmaradásáért! Nem kell hatalmas dolgokat cselekedni, hisz' nem vagyunk istenek, nem tudjuk megváltani a világot! De sok kicsi sokra megy – tartja a mondás. Idén mindannyian tegyünk egy kicsivel többet a hazáért. Hozzunk áldozatokat és ne csak várjuk, hogy történjen valami, mert ha nem cselekszünk, semmi sem fog változni.   Sikerekben gazdag és boldog új évet kívánok mindenkinek! Szebb Jövőt és Magyar Feltámadást! Fekete László [Forrás: KI (REF)] nemenyi.net

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés