| 		
		 
 Diófa
  2012.07.15. 09:40 
 
 
	 
	 
	Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton 
	kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megállok, 
	felveszem   a nénit, és elkezdünk társalogni. 
	 
	     
	 
 
	 Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra.  
	     Kérdés nélkül elkezd mesélni: 
	 
	      "   -  Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli 
	patakból. Egy még abban az évben kiszáradt,   de  a többi gyökeret 
	eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. 
	Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a 
	szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész 
	szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában... 
	 
	- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem 
	a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót, 
	és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban   nagyon hamar el   tudom 
	adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha 
	nem,    ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak 
	tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És 
	most, ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis 
	facsemetét. Tudja, van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk 
	ültetni a kis fákat, és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben 
	biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot... " 
	 
	Nemsokára a piacnál fékeztem és megálltam. 
	Az utasom a reszkető kezével egy fél kilós   zacskó  dióbelet csúsztatott 
	az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: 
	vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat, aki a 
	diófákat ültette... 
	 
	Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a 
	dióbelet nézem:     az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági 
	krízisre.  
	 
	Járható út... Megyek, én is veszek tíz facsemetét! 
	  
	  
 |