FÖLDANYA
2011.04.13. 11:24
Mi is ez a Gaia-elmélet, amely sokunk hite szerint alapvetően befolyásolhatja tudatunkat?
Az ember hajdan hitt abban, hogy az egész világot valamiféle titkos életerő, lélek hatja át, istenek és tündérek lakoznak a forrásokban, az öreg fákban, a ligetekben, a hegyekben. Ezeket tisztelni kell, s aki megszentségteleníti őket, arra hetedíziglen ható átok száll. Az emberiség ősi mítoszai ismerik és különféle nevekkel illetik a mindent szülő, s az életet fenntartó Földanyát.
James Lovelock Gaia-elmélet
Néhány száz évvel ezelőtt azonban valami megváltozott: az ember a természetben egyre inkább
csak a megismerendő, megmérendő majd kiaknázandó dolgok tárházát látja, amely nem szentély,
kizárólag gyakorlati céljainkra szolgál. Már Bacon úgy vélte, hogy a természetből ki kell
csikarnunk a titkait, hogy utána a magunk hasznára fordíthassuk őket. Galilei megkülönböztette a
mérhető tulajdonságokat a nem mérhetőktől, s az utóbbiakat szubjektívnek, másodlagosnak
tekintette. Descartes kimondta, hogy a világ gépezet, amelyet Isten teremtett, de azóta felhúzott
óraként működik, s a teremtett világban az egyedüli lelkes lény az ember. (Innen már csak egy
lépés, hogy az embert is ilyen gépezetnek tekintsük, mint a későbbi materialista tudósok tették.)
Az eredmény: egy gépezethez hasonlóan működő, átalakítható és uralható természet, lelketlen és
meglehetősen sivár világ. Erre a világra az emberi haszonelvűség szemüvegén át tekintünk, a föld
mélyének kincsei kibányászásra, a fák kivágásra jók.
Holisztikus gondolkodás
Az ősi hagyományokon nyugvó világnézet szerencsére nem tűnt el nyomtalanul, sőt nemcsak a
természeti népek gondolkodása őrizte meg, hanem búvópatakként élt tovább a
természettudományban is. J. Hutton a XVIII. században már úgy írt a Földről mint egy hatalmas
élőlényről, amelyben az élő és nem élő összetevők szoros kölcsönhatásban léteznek. Goethe és
Humboldt rájött arra, hogy az éghajlat és az élőlények a földtörténet során kölcsönösen hatottak
egymásra. E. Suess, aki először használta a bioszféra fogalmát, az összes élő szolidaritásáról
beszélt.
A reneszánsz és a felvilágosodás óta uralomra jutó, mindent részekre osztó, analizáló, csak a
hasznosságra figyelő természettudományos gondolkodással szemben az elmúlt évtizedekben a
távoli tudományterületeket új szintézisbe foglaló, a világra mint egységes egészre tekintő
holisztikus gondolkodás terjedésének lehetünk tanúi. Ezt támogatta a rendszerelmélet fejlődése is,
amely a részek helyett az egészre helyezi a hangsúlyt. Az egészben új minőség jelenik meg,
hiszen tulajdonságai túlmutatnak az őt felépítő részek egyenkénti és összegzett tulajdonságain, s
mint „egész” más „egészekkel” együtt maga is rész egy nálánál nagyobb teljesség kialakításában.
De térjünk vissza Lovelockhoz! Ahhoz, hogy a teljesség egyik alapvető egységét, Földünket
mint egybefüggő, élő rendszert felismerhessük, jól jött, hogy az ember kilépett az űrbe, és
kívülről is megpillanthatta a világűr fekete bársonyán kék ékkőként ragyogó bolygónkat.
Lovelock egy időben maga is az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA munkatársa és a marsi
életet kutató Viking-program egyik vezetője volt. Amikor a Mars és a többi bolygó légkörét
összehasonlította a Földével, mély benyomást tett rá az a nagyon egyszerű felismerés, hogy
bolygónk atmoszférájának összetétele teljesen valószínűtlen. Ráadásul ebben a valószínűtlen
állapotban van immár többszáz millió éve, mintha egy homokvár többszáz millió éve dacolna a
tengerpart hullámverésével. A levegő összetétele (benne olyan gázok állandó koncentrációja,
mint az oxigén, a metán, a nitrogén és vegyületeik) mellett számos más alapvető állapot is
valószínűtlen, s nem olyan, mint akkor lenne, ha a Földön nem volna élet. Ilyen többek között az
éghajlat, a talaj és a vizek összetétele (például a tengervíz sótartalma), a környezet savassága, az
elemek eloszlása.
Földanya bőre
A tudomány, persze, már régóta tudja, hogy az élet nagymértékben befolyásolja bolygónk
jellemzőit. Az a felismerés azonban új, hogy az élet és az élettelen környezet (a víz, a kőzetek és
a levegőburok) egymással szoros kölcsönhatásban, hosszú idő óta képes állandó, dinamikus
egyensúlyt fenntartani mindazon állapotok tekintetében, amelyek egyben az élet
fennmaradásának zálogai, s amelyek ilyen szabályozás nélkül – a kémia és a fizika törvényei
szerint – viszonylag rövid idő alatt teljesen más egyensúlyi állapotba kerülnének. Nem nehéz
párhuzamot vonni az élő szervezet és bolygónk ilyen működése között, hiszen egyedül az
élőlények képesek arra, hogy külső környezetüktől eltérő, rendezett, állandó belső környezetet
tartsanak fenn, amíg csak élnek.
Az életnek tehát nemcsak létre kellett jönnie bolygónkon, hanem percről percre fenn is kell
tartania az élet számára kedvező állapotot. A sok millió élő szervezet és az élettelen környezet, a
sok-sok rész kapcsolataiból új minőségű teljesség jön létre, amely képes szabályozni az egész
legfőbb sajátságait.
Gaia tehát olyan összetett egység, amely magában foglalja a Föld bioszféráját, légkörét,
óceánjait és más vizeit, kőzetövét és talaját, s olyan kibernetikai rendszert alkot, amely a
földi élet számára megfelelő állapotot képes fenntartani hosszú időn keresztül. Ha
összehasonlítjuk az élőlények és Gaia testét, sok analógiára lelünk: a légkör, amely Földünket a
világűr hidegétől védi, a kültakaró, a víz a keringés, a kőzetöv a vázrendszer megfelelője.
A százszorszép modell Százszorszép világ
Lovelockot sok kritika érte, miután közzétette elméletét. Először is azt kérdőjelezték meg,
honnan „tudja” Gaia, mi a jó az őt alkotó élőlényeknek. Az az egyszerű modell, amelyet a tudós
Százszorszépvilág-modellnek nevezett el, választ ad erre a kérdésre. Tudjuk, hogy az elmúlt 3,5
milliárd évben a Nap által kisugárzott energia folyamatosan, mintegy 30 százalékkal növekedett.
Lovelock földmodelljét százszorszépekkel telepítette be. A még hűvös bolygón a sötét színű
virágok szaporodtak, visszatartották a hőt, s kedvezőbb életfeltételeket teremtettek. Ahogy egyre
melegebb lett, fehér társaik vették át a helyüket, s a hő egy részét visszasugározták a világűrbe. A
százszorszépeknek hosszú időre sikerült egyensúlyba hozniuk a Föld hőmérsékletét. A modell a
végletekig egyszerűsíti a bonyolult folyamatokat, de alkalmas arra, hogy megmutassa: az
élővilág egyszerű visszacsatoló mechanizmusokkal „ tudás” nélkül is szabályozhatja
környezetét.
A Nap által kisugárzott hő a napfizikusok szerint az előzőkben leírt módon növekedett, s Gaiának
alkalmazkodnia kellett a változó körülményekhez, nehogy belekerüljünk a pozitív visszacsatolás
ördögi körébe, mint más bolygókkal megtörtént. Például ha csak 2 százalékkal csökken a Nap
hőleadása, a terjeszkedő hó- és jégfelületek egyre több hőt vernek vissza, emiatt nő a Föld
albedója – a felszínét érő és arról visszaverődő fény mennyiségét kifejező viszonyszám –,
rohamosan csökken a hőmérséklet, tovább növekszik a jéggel borított felületek aránya, s a Föld
fagyott világgá válhat. Ha 2 százalékkal nő a Földre jutó hő mennyisége, fordított a helyzet:
egyre több szén-dioxid és vízgőz jut a légkörbe, s az üvegházhatás tovább fokozza a meleget. Ez
a Vénusz forró poklához hasonló, stabil állapotra vezet. Gaia a szén-dioxid szintjének
csökkentésével hathatósan ellensúlyozza az üvegházhatást, és a fölösleges szenet évmilliókra
eltemette a hatalmas kőszéntelepeken, kőolaj- és földgázmezőkön. Olyan látnokok, mint
Csontváry Kosztka Tivadar már a század elején figyelmeztettek arra, hogy a föld alól felhozott
fekete anyagok égetése baljós következményekkel jár. Azóta kiderült, hogy a fosszilis
tüzelőanyagok börtönéből kiszabaduló szén-dioxid mélyreható változásokat okoz, s a Föld
éghajlata felmelegszik.
Jódeső
Szerencsére ma is működnek azok a mechanizmusok, amelyek a fölösleges szén-dioxidnak
legalább egy részét kivonják a légkörből. Ilyen szerepük van a Coccolitiphora nemzetségbe
tartozó mészvázas egysejtűeknek, amelyek életük végén az óceán mélyére süllyednek, s a
vázukba zárt szén hosszú időre kikerül a természet körforgásából. Ráadásul e parányi lények
dimetil-szulfidot termelnek, s ez a gáz a légkörbe jutva segíti a felhők képződését. A felhők
elfüggönyözik a Napot, ezzel hűtik a felhevült Gaiát, s a szárazföld fölé szállítják a csapadékot.
Lovelock nem győzte hangsúlyozni, hogy az emberek által alig ismert és kevésre becsült
baktériumoknak, moszatoknak és gombáknak felmérhetetlen szerepük van a Föld sok
szabályozási folyamatában. Nagyon fontosak számos mikroelem és nyomelem, például a jód
körforgásában is. Az óceánokban és leginkább a Sargasso-tengerben élő Polysiphonium fastigiata
nevű moszat nélkülözhetetlen a jódnak a tengervízből való kivonásában. Az általa kibocsátott
metil-jodid a légkörbe illan, a szelek szárnyán a szárazföldek fölé kerül, az esővel kimosódva a
talajba jut a pajzsmirigy működésében nélkülözhetetlen jód.
Az oxigénről mindenki tudja, hogy létünk fenntartásában kulcsszerepe van, az azonban kevésbé
ismeretes, hogy számítások szerint a növényzet folyamatos oxigéntermelése következtében 12
000 évenként 1 százalékkal kellene nőnie a légkör oxigéntartalmának. Az oxigénszint 1
százalékos emelkedése 70 százalékkal növeli az erdőtüzek valószínűségét, s ha a mai 21
százalék helyett 25 százalékra nő a koncentrációja, egész Föld lángba borulhatna. „Szerencsére”
ott van az az évente mintegy 1 milliárd tonnányi mennyiségben képződő metán, amely ezt
ellensúlyozza: reakcióba lép az oxigénnel, és stabilizálja annak koncentrációját. És hol képződik
ametán? Nos, ez is azon baktériumok munkájának köszönhető, amelyek többek között az állatok
belében vagy a mocsarakban élnek.
Gaia magára ismer
Még hosszan folytathatnánk a meghökkentő érvek sorát, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy a
jövőben néha eszünkbe jusson, milyen csodálatos a belélegezhető levegő, a tiszta víz, az enyhe
éghajlat vagy az, hogy mindig megkapjuk az életünk fenntartásához szükséges tápelemeket. S azt
se felejtsük el, micsoda rettenetes bűnöket követ el bolygónk ellen napjaink emberisége kevesek
rövid távú gazdasági haszna érdekében. Túlzott fogyasztásunkkal, sajnos, mi is bűnrészesek
vagyunk ebben.
A Gaia-elmélet alapján nyilvánvaló, hogy az élőlények láthatatlan együttműködése tartja fenn
azokat a szabályozóköröket, amelyek lakhatóvá teszik és ebben az állapotában tartják bolygónkat.
Félő, hogy a környezetszennyezés és a természet pusztítása nem a ma is látható, kézzelfogható
hatásai miatt veszélyes igazán, hanem azért, mert megmérgezi, felbomlasztja,
működésképtelenné teszi Gaia testét, s ezáltal az élet mai formáinak alapfeltételei szűnhetnek
meg bolygónkon. Bár Gaia, úgy tetszik, nem tudatos lény, rajtunk keresztül mégis kezd
magára ismerni. S talán az ember, aki ma még pusztítja az őt is fenntartó Földanyát, egyszer –
lehet, hogy nem is olyan sokára – egy bolygónyi méretű tudat fő letéteményese lesz. Hogy ezt
megérhessük, ahhoz új erkölcsre van szükségünk, amely abból a felismerésből fakad, hogy
mindannyian részesei vagyunk Földünk élő rendszerének. Aki tudatosan átéli minden teremtett
lénnyel való egységét, az úgy közelít hozzájuk, mint saját testének részeihez. Ha egy fát
kivágnak, átéli annak szenvedését, s úgy érzi, a saját testéből vágtak ki egy darabot. A természet
egészsége az ember saját egészsége.
Fel kell ismerni, hogy a szeretet parancsa nem korlátozódhat csupán az embertársakra, hanem az
összes létezőre vonatkozik. Ha intenzíven átéljük, milyen nagyszerű a mindenség harmonikus
együttműködése, s meglátjuk a részben az egészet, közelebb juthatunk ahhoz az új tudathoz,
amely embertársainkhoz és a természethez fűződő viszonyunkat a harc, az önzés és a
kizsákmányolás helyett a béke, a szeretet és az együttműködés többezer éve kész
fundamentumára helyezi. Meg tudjuk tenni? Nos, ez az ezredforduló igazi kihívása.
Negatív visszacsatolás
Gyarmathy István
http://gaia.lap.hu/; http://www.gaiaalapitvany.hu/; Galgahéviz
|