A KEMPO gyökerei az i.sz. 500-as évekbe nyúlnak vissza.

 /Elgondolkodtató, hogy ebben az időszakban uralta Eurázsiát a hun birodalom, és a hun harci kultúra hathatott Indiára, és Kínára is./

Ebből az időből származik a történet, miszerint egy indiai herceg, Bodhidarma, gyámja, Prajnatara kérésére Kínába utazott, hogy felkutassa a Buddhizmus eredetét, illetve tanulmányozza a dhyana (a Zen) tudományát. Bodhidarma Kshatriya (buddhistaharcos) volt, huszonnyolc  indiai  nemzetségfő  egyike. Bodhidarma a Vajra Mushti mozdulatokra alapozva tanította a legegyszerűbb módszereket, a kéz, a tenyér és a láb fegyverként való használatát.
A Sui és a Ming időszak közötti 800 év alatt számos shaolin szerzetes vándorolt Japánon és Okinaván keresztül, terjesztve a Chuan Fa-t, az Ököl törvényét, japánul a Kempo-t. (Többek között ennek köszönhető, hogy kialakult a legtöbb jelenlegi harcművészeti irányzat.)

A KEMPO jelentése az „ököl törvénye”. 
Fennmaradását annak köszönheti, hogy a KEMPO harcosok folyamatosan alkalmazkodtak a változó körülményekhez, harci stílusukat mindig a helyi körülményekhez alakították, így ez a stílus folytonos változásokon ment keresztül, amit  napjainkban is tanítanak. 
Az utcai viszonyokban mindig, és mindenhol alkalmazkodik, ezért az egyik leghatékonyabb önvédelmi rendszer. 
A KEMPO elsősorban önvédelem, másodsorban életforma, harmadsorban sport.

A KEMPO összetett harcművészet, amely tanít Karate-t, Ju-jitsu-t, Judo-t, Aikido-t, ezen kívül a tanuló saját maga is alakít ki technikákat, amelyek a saját egyéniségét tükrözik. Más fegyveres harcművészetben is jártasnak kell lennie.

Az eredeti KEMPO gyakorlója nem sportoló volt. Tudták, hogy az igazi harci művészet nem gyakorolható veszély nélkül, és nem tehető valósággá egy kis vér nélkül. Azok a szabályok, amelyek egy harci művészetet versenysporttá engednek tenni, arra törekszenek, hogy csökkentsék a harc hatásosságát, és sokszor nem életszerű technikák kerülnek a gyakorlatba. A KEMPO KARATE technikáinak jelentős része nem alkalmas versenyzésre, mert túl veszélyes és durva. Ez ahhoz vezetett, hogy a KEMPO gyakorlóit sokszor szadistának és kegyetlennek bélyegezték. 
A valóság azonban az, hogy nincsenek szabályok, amikor önmagad és szeretteid védelméről van szó. KEMPO KARATE sokkal több, mint egyszerűen, hogyan kell blokkolni, rúgni és ütni a dojo-ban való gyakorlás alatt.  A KEMPO a technikákon kívül többek között tanítja az anatómia, pszichológia, fegyvertelen önvédelem, fegyveres önvédelem és támadás, lopakodás elemeit, hogyan váljunk tiszteletteljessé, agresszívvá, hogyan használjuk fel a fejlődést a védelemben és támadásban, illetve tömeges támadásban.

A KEMPO arra hivatott, hogy építő, kreatív emberekké formálja a tanulókat, akik megértik az egyszerűség szépségét is. Fő mozgatórugónk a szeretet, ez az, ami minket összetart, és átsegít a nehézségeken. A kempo technikák, mozdulatsorok a világ más-más szegleteiben különbözőek lehetnek, mégpedig a szerint, hogy ki tanítja. Minden mester rá jellemzően átdolgozza őket, picit módosít azon a tudáson, amit megkapott. A mozdulatok így személyre szabottak. Magasságtól, súlytól, alkattól és nemtől függően 
más-más ütéssort ajánlatos gyakorolni, fejleszteni. A KEMPO olyan sport, amely kreativitást igényel és gondolkozni is tanít.

" MEGEDDZÜK TESTÜNKET ÉS LELKÜNKET EGY SZILÁRD, MEGRENDÍTHETETLEN JELLEM ÉRDEKÉBEN! "

A BARANTA szűkebb értelemben a XIX. századig működő magyar harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is. A barantázók egyik legfontosabb célja, hogy a hagyományos magyar harci kultúra elemeinek megismertetésével, a BARANTA önálló harci rendszerének minél eredményesebbé tételével megismertesse és világszerte népszerűsítse a magyar kultúrát, a természetet és az embert tisztelő magyar énképet valamint, hogy az általuk űzött stílust az egyik legnépszerűbb harcművészeti irányzattá tegyék hazánkban és később a világon is A BARANTA egyik fontos ismérve, hogy gyakorlása nem képzelhető el BARANTA közössége nélkül. Az önálló magyar harcművészeti irányzat a magyar harci testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik.

A BARANTA nem egy, vagy több "mester" alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/ tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése.   Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot. A BARANTA segít életmódszerűen magyarul élni. Az értékek vonzzák az embereket. A legfontosabb dolog, amit egy ember tehet, hogy valódi és szervesen működő értékek mentén határozza meg önmagát.

A KEMPO, és a BARANTA  közös tulajdonsága, hogy  mindkettő nyitott harcművészeti felfogás. Az egész testét, és minden /munka/ eszközt képes fegyverként használni.

Az életszerűség, a használhatóság a legfontosabb szempont. Mindkettő nagy hangsúlyt helyez a gondolkodásra, az ésszerűségre, a csak szükséges mértékű erőszakra. Épít a hagyományokra. A különbség egyik összetevője: a KEMPO a többi Távol-Keleti irányzathoz hasonlóan bőséges, a generációk láncolata alatt kicsiszolódott technikai leírással rendelkezik.

Ennek egyik oka, a lőfegyverek késői megjelenése. A csatákat legtöbbször kézitusában döntötték el, ezért szükség volt a közelharcban is járatos katonákra.

Európában a lőfegyverek elterjedése a XVI. századtól egyre távolabbra vitte egymástól a harcoló feleket, így a közelharcnak is csökkent a jelentősége. Ráadásul nálunk a BARANTA (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsősorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra egy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg.

A másik összetevő a ló. Míg a magyarság harci kultúrája a lovas harcmodorra épült, a Távol-Keletire inkább a gyalogos harcmodor a jellemző.

A harmadik a film. Míg az egyiknek nemzetközi ismertséget, elfogadottságot hozott, és tömegbázist az utánpótláshoz, addig a BARANTÁnak most kell megismertetnie magát úgy, hogy azonközben mindig új, és új elemekkel, eszközökkel gazdagodik, formálódik.

"Mindegy, hogy milyen apróságról van szó, ha felismered káros voltát, nem szabad megtenned. 
Mindegy, hogy milyen apróságról van szó, ha felismered hasznos voltát, feltétlenül meg kell tenned."

Koska György