Korán kezdtünk, mert a munkát korán kell kezdeni!

Megittuk az áldomást, ahogy illik. Meghallgattuk Józsit, a nyulak felnevelőjét.

Az állatot /jószágot/ szeretettel kell nevelni, természete szerint tartani.
Mikor eljön az ideje, gyorsan, a lehető legkevesebb szenvedést okozva kell levágni.
Mert le kell ölni! Ezért tartják őket. Ezt vesszük a boltban,ezt esszük mi is.

Álságos, aki eszik, és közben megszólja azokat, akik az asztalához juttatják az ennivalót.
Még a növényt is levágják, elszakítják a gyökereitől.
Ez az élet rendje. Minden élőlény, egy másikból él.

Azért meglepődtem, hogy a kicsik milyen természetességgel nézték végig tevékenységünket.
Egy életet elvenni, belenézni az áldozat szemébe, emberpróbáló, férfimunka.
Nem véletlenül a férfiak jártak vadászni, csatákba, és nem a nők, bár az apró szárnyasjószág, az ő feladatuk volt.

Így öregedvén, meg a halottak napja közeledtével, el-el gondolkodom:
De jó lenne sokáig, boldogan, egészségesen élni, és ha itt az idő, gyorsan meghalni, mert egyszer azt is kell! 
Milyen bölcs is a természet, hogy ki van ez találva! Minden elmúlás, mást éltet.
Az embert kivéve, a legtöbb állat csak azért öl, hogy egyen. Legtöbbször az öregeket, sérülteket, az életre kevésbbé alkalmasakat szelektálja ki.
Így csak az életképesek élnek, szaporodnak.

Aztán itt vagyunk mi emberek. Belepiszkálunk a természet rendjébe.
Mestereségesen tenyésztünk, táplálunk, keresztezünk, klónozunk, életben tartunk, kisérletezünk, Istent játszunk.
Végül mi is megöregszünk, lenyomorodunk, kiszolgáltatottá válunk, és ...?

Néhány kép:

https://plus.google.com/photos/107252078771059991132/albums/5939727924544867185