Arad véres hajnalának emlékezete előtt íródtak e sorok.

 Látom a hajnali homályban dobszó mellett szekéren kivonszolt halálraítélteket. Látom a papokat, akik megrendülve kísérték e bátor hősöket a vesztőhelyre. És látom az elszántságot e csodálatra méltó emberekben, akik utolsó perceikben is a Hazát éltetik, akik egy csöppet sem ijedtek meg a rájuk váró hóhértól, és a halál gondolatától. Mert tudták, hogy amit cselekedtek, és vállaltak cselekedeteikért, az örökérvényű és példamutató. A Hazáért, és a nemzetért, a szabadságért és a függetlenségért vívott harcuk Isten nevében vívott harc volt. Ki-ki közülük saját papjánál talált hitében vigasztalást, s zokszó, káromkodás nélkül költöztek el abból a világból, amelyben kiharcolták maguknak az örök életet..

Ma, amikor ünnepeink és emléknapjaink is hazugságoktól, keserednek meg, kicsit magunkba kellene szállnunk!
Végig kellene gondolnunk az elmúlt századok és évezredek történéseit, eseményeit!
Gondolatban el kellene beszélgetnünk az Istenért, nemzetért és hazáért áldozatot vállalókkal!