FŐOLDAL : Forr a baracklekvár, bennem meg a düh! |
Forr a baracklekvár, bennem meg a düh!
2009.07.15. 14:25
Dühös vagyok és elkeseredett. Előrebocsátom, hogy nem vagyok szakember ezen a téren. Csak egy a sok közül, aki szeret jókat enni, és attól fél, hogy néhány év múlva már nem ehet jóízű magyar gyümölcsöt, zöldséget, húst.
Miközben kavargatom a baracklekvárt, én is fortyogok. Hogy a csudába lehet az,hogy itt a barackszezon kellős közepén, mikor jó a termés árad befele a külföldi barack. Ami ízben meg sem közelíti a hazait. Az emberek nem is tudják, de nagy részüket nem is érdekli honnan van, milyen, csak az hogy mennyi az ára. Megveszik.
A magyar gyümölcs pedig nem kell, vagy alig adnak érte valamit.
A gazdálkodó akitől vettem a gyümölcsöt széttárja a karját: mit tehet? Próbálja eladni itt is - ott is. A nagybani az egy maffia. Ha meg árul, akkor nincs aki szedje, szállítsa, nincs hol tárolni, nincs megbízható munkás.
A Magyarok Vásárai segítenek valamit, de nem oldják meg a helyzetet. Hát ennyire tehetetlenek, ennyire kiszolgáltatottak vagyunk? Vagy megszoktuk, hogy majd valaki megoldja a gondjainkat.
Itt léphetne a Magyarok Szövetsége!
néhány naív ötlet:
A gazdákon keresztül fel kell térképezni: mely cégek, honnan mit hoznak be a mi kárunkra, és meg kell akadályozni. tiltakozással, sztrájkkal, blokáddal.
Hallhattuk nem egyszer, hogy a franciák kiborogatták a magyar libamájat, a németek kampányt folytattak magyar termékek ellen, stb.
Amíg nem vagyunk teljes jogú EU tagok /mezőgazdasági támogatások, addig a piacainkat is védhessük/ veszett fejsze nyele, de mégis.
A támogatásoknak, pályázatoknak úgy is az a bajuk, hogy soha nem arra adják amire kellene, hanem valamilyen irányba terelik a termelőt, aki ráadásul nem a megoldással foglalkozik, hanem „jó” pályázatot próbál készíteni, és vár.
Ami nem kerül ki a megyéből, arra a magyar szokás legyen mérvadó
Egy sufnit, garázst, vagy házrészt körbehungarocellezzük beteszünk egy hűtőkompresszort, és van hűtőházunk.
Feldolgozzuk ivólének, pálinkának, lekvárnak.
Csináltathatunk egy szalagot, amivel felcímkézzük a ládát nevünkkel, elérhetőséggel. Nevünket adjuk az árunkhoz.
/Az átkos legnagyobb bűne, hogy a szakembereket pártemberekre cserélte, aki szólni mert, azt elvitték, tönkretették. A minőség nem számított, csak a mennyiség. Az embereket rászoktatták a mindegy milyen, csak legyen, csak hagyja el a gyárkaput, csak a terv meglegyen. Tisztesség, becsület, munkamorál hát ide jutottunk/
El kell érni, hogy az árun fel kelljen tüntetni a származási helyet a piacokon is.
Aki átpakolja a ládát, eredetet hamisít, élelmiszert szennyez, annak x időre be kell vonni az engedélyét. Valamikor a kenyérhamisítót fellógatták.
Amelyik őstermelő nem a sajátját árulja, hanem a nagybanin veszi, attól vissza kell vonni az igazolványt.
A gazdáknak az árképzésnél meg be kell látni, hogy a hazafias lelkesedést néhány alkalom után felülírja a pénztárca.
Egészítsd ki , küldd tovább!
Majd csak lesz belőle valami.
Koska György 2009-07-15
|